Gazdaság / HR

Kevés állás a kínálatban

Közel 280 munkakörben 1000 pozícióra keresett munkavállalókat a Közép- magyarországi Regionális Munkaügyi Központ I., II., III kerületi, valamint szentendrei kirendeltségének állásbörzéjén résztvevő 30 munkáltató.

A börzén előadásokkal és munkajogi szolgáltatásokkal is várták az érdeklődőket. A munkaerőpiac szinte minden területéről érkeztek kisebb-nagyobb cégek, szolgáltatók, illetve nonprofit szervezetek a kistérségi konferenciára és állásbörzére, még a Honvédség toborzói is képviseltették magukat – mondta az I., II., III. kerületi kirendeltség vezetője.

Dudás Istvánné elmondta: a földrajzi közelség miatt a szentendreiek is "beszálltak" a börze szervezésébe, így összességében 30 munkáltató standjánál lehetett válogatni az elhelyezkedési lehetőségek között. Hozzátette: elsősorban szociális gondozókat, TB – és telefonos ügyintézőket, valamint betanított és segédmunkásokat fogadtak szívesen a munkáltatók, de hogy összességében hányan találtak állást, az a leadott űrlapok teljes feldolgozása után derül ki. 50 százalékos feldolgozottságnál 46 megállapodást és 11 tárgyalás alatt álló ügyletet találtak.

A kirendeltségvezető információi szerint nagy sikert aratott a munkajogi-, munkavállalási- és képzési tanácsadás, de sokan kérdezősködtek a külföldi munkalehetőségeket bemutató standnál is.. A börzén jelenlévő nonprofit szervezetek egyebek mellett a fiataloknak és a megváltozott munkaképességűeknek adtak hasznos információkat.

A nap folyamán szakértő közreműködésével próbainterjúkon ellenőrizhették felkészültségüket az álláskeresők- közölte Dudás Istvánné. Hozzátette: az általa vezetett kirendeltséghez tartozó kerületekben 2200 regisztrált munkanélkülit tartanak nyilván.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.