Belföld

Az EP-választás a belpolitikára is hat?

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet egy jelentős részvétel mellett elért komoly Fidesz-győzelem az európai parlamenti választáson - jelentette ki Kövér László kedden Szentesen.

Minél többen vesznek részt az európai parlamenti választáson, és minél többen voksolnak a Fidesz és a KDNP listájára, annál nagyobb az esélye annak, hogy még jövő tavasz előtt politikai fordulat következhet be az országban – mondta a párt országos választmányának elnöke sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint, amennyiben a szocialistákon eluralkodik a félelem, hogy a jövő tavaszi országgyűlési választásokon még a pécsi időközi választásnál is súlyosabb vereséget szenvednek, akkor még az idei évben sor kerülhet az előre hozott voksolásra.

Az MSZP-re és a Fideszre leadott voksok aránya mellett a szocialista politikusok mérlegelésben az is szerepet játszhat majd, hogy mennyien mennek el szavazni. Ha nagyarányú részvétel mellett arat komoly győzelmet a Fidesz, annak súlyát nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha azonban a szavazási hajlandóság jelentősen alulmúlja az öt évvel korábbit, az MSZP kommunikációs szempontból felhasználja majd ezt a tényt, ahogy korábban is mindig – fogalmazott a választmányi elnök.

Kövér László – noha 24-ről 22-re csökken a Magyarországnak jutó helyek száma – nem számít arra, hogy a jelenlegi tizenkét képviselőnél kevesebbet küld majd a Fidesz Brüsszelbe, úgy véli, akár ennél jobb eredmény is születhet. A mandátumok eloszlása azonban attól is függ, hogy a Fideszen és az MSZP kívül más pártnak egyáltalán sikerül-e képviselői helyet szereznie – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.