Gazdaság / HR

Nemzetközi hitel a magyar vállalkozásoknak

Az EBRD Igazgatósága 50 millió eurós hitelt hagyott jóvá az UniCredit Bank Hungary számára azzal a céllal, hogy segítse a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv) a gazdasági válság hatásainak kivédésében, enyhítésében.

"Ez a projekt nyilvánvalóvá teszi a magyar UniCredit kulcsszerepét a magyar kis- és középvállalkozási szektor finanszírozásában" – idézi a közlemény Hargitai Zsuzsannát, az EBRD magyarországi irodájának vezetőjét. "Nagyon örülök annak, hogy hazai csoportunk még szorosabbra fűzte az EBRD-vel való hosszú távú együttműködését.

Ennek köszönhetően még nagyobb mértékben támogathatjuk a magyar gazdaságot abban, hogy hiteles, fenntartható megoldásokkal túljusson ezen a kihívásokkal teli időszakon" – mondta Patai Mihály, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatója.

Az MTI az UniCredit Bank Hungary Zrt.-nél megtudta: a bank szakemberi most dolgozzák ki azokat a konkrét feltételeket, amelyekkel a bank kiközvetíti a hiteleket a magyar kkv-knak. A hitel része egy, az UniCredit Csoporttal közösen indított kezdeményezésnek, amelynek célja a kelet-európai beruházások folytatása, és így a reálgazdaság folyamatos finanszírozásának biztosítása – olvasható a banki közleményben.

Az EBRD összesen 432,4 millió eurót fektet be az UniCredit leányvállalataiba nyolc kelet-európai országban annak a közös munkának részeként, amelynek keretében a két pénzintézet igyekszik enyhíteni, semlegesíteni a gazdasági válság hatásait a régióban. Az együttműködés keretében az UniCredit leányvállalatai közép- és hosszú távú adósság- és tőkefinanszírozást biztosítanak kis- és középvállalkozások, lízingfinanszírozási és energiahatékonysági projektek részére.

Az UniCredit 19 országban működő több mint 4.000 bankfiókjával a közép- és kelet-európai régió legnagyobb bankcsoportja. A csoport körülbelül 10 milliárd euró értékben hajtott végre tőkeberuházásokat Közép- és Kelet-Európában, és a régióban körülbelül 85 milliárd euró ügyfélhitel-állománnyal rendelkezik.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.