2022. szeptember 26. - Jusztina

Értetlenül álló romák: miért löttek a házukra?

A támadásról bejelentést tevő táskai család tagjai elképzelni sem tudják, hogy ki és miért lőhetett volna a házukra: nincsenek haragosaik, nem tartoznak senkinek, hat gyereküket is rendesen nevelik.
2009. május 6. szerda 11:10 - HírExtra
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának az MTI-hez is eljuttatott szerdai közleménye ezt a vélekedést egyelőre nem támasztja alá. Mint fogalmaznak: a táskai családi háztól érkezett bejelentés ugyan arról szólt, hogy a bejelentők "lövésnek tűnő hangot, csattanást" hallottak, de azt, hogy a bejelentő által megmutatott vakolatsérülés lőfegyver használatától származhat-e, még szakértők vizsgálják.

"Az ügyben a közelmúlt eseményeire tekintettel nagy körültekintéssel jár el a rendőrhatóság" - olvasható ugyanakkor a kommünikében.

"Itt is van két lövés" - mutatta meg Horváth István az MTI tudósítójának a bejárat előtti nyitott terasz betonalapját. Ez másfél hónapja történt - mondta, megjegyezve: akkor azt gondolta, hogy a gyerekek szórakoztak légpuskával, de most már nem biztos ebben.
Mint mondta: nem hiszi, hogy meglesznek a tettesek, elköltözni pedig nem fog, nincs is hova. "A rendőrök ígérték, hogy gyakrabban járőröznek erre, itt is voltak" - tette hozzá.

Táskán nem virrasztottak, nem őrködtek a romák. A szomszédos Lengyeltótiban azonban kedden éjfél után is mintegy húszan az utcán voltak. Két "őrhelyen" az út mellett, a szabadban rakott tűz mellett melegedve azt latolgatták, hogy mit várhatnak a rendőröktől, és ők mit tehetnének a saját védelmükben.

Az MTI tudósítójának egyikük, egy harminc körüli férfi Strasbourgot emlegette, s erre többen helyeseltek, ám volt, aki közelebbről, a somogyi cigányszervezetek összefogásától várna segítséget. Amíg a tűz mellett beszélgettek, addig egy rendőrjárőr gurult végig az utcán. Az őrködők egyike megjegyezte: "tíz óra után szóltunk nekik, hogy jöjjenek, most éjjel egy óra van".

Táskán nem sokan laknak, ott még polgárőrség sincs, az itteniek pedig azon vannak, hogy távol tartsanak bennünket a szervezettől - mondta el az MTI tudósítójának Horváth Gyula, a romákból álló, Lengyeltótiban működő Kék tó nevű civil szervezete elnöke.

"Sokat várunk a szombati kaposvári összejöveteltől, amit Bogdán Sándor, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) megyei irodavezetője hívott össze" - mondta Horváth Gyula, hozzátéve: az összejövetelen ott lesz Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke is.

Az MTI kedden este tíz óra után adott hírt arról, hogy ismeretlenek rálőttek egy cigányok lakta házra a Somogy megyei Táskán.

Csécsi Soma, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője az MTI azon kérdésre, hogy az NNI is beszáll-e az ügyben nyomozásba, azt válaszolta: az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az illetékes, ők fogják a nyomozást lefolytatni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását