Tudomány

Bocsánatot kértek a csecsemőrázó játékért

Nagy Britanniában a kisgyermekes szülők körében óriási botrányt keltett az az iPhone médialejátszóra szánt játék, amelynek célja síró csecsemők elhallgattatás. Az gyártó Apple bocsánatot kért, és kivette a játékot megvásárolható alkalmazások köréből - számolt be a BBC hírportálján.

A tiltakozók között gyermekvédelmi és orvosi szervezetek is megtalálhatóak voltak. A játék célja az volt, hogy addig kellett a csecsemő bölcsőjét ringatni (a telefont hintáztatni), míg a gyerek abba nem hagyta a sírást, és meg nem jelent két vörös X a szeme előtt.
"Ez az alkalmazás mélységesen sértő és normális esetben nem mehetett volna át az Apple letölthető szoftvereinek rostáján" – nyilatkozta az Apple. "Őszintén bocsánatot kérünk és köszönetet is mondunk a vásárlóinknak, amiért figyelmeztettek erre a baklövésre."

Az iTunes leírásában azért szerepelt a figyelmeztetés: "Sohase rázz egy igazi csecsemőt!"
Az amerikai orvosi szervezetek, amelyek agysérülésekkel foglalkoznak, azért is tartják rendkívül károsnak ezt a játékot, mert kimutathatóan éppen a csecsemők ringatása is okozhat sérüléseket. A szervezetek képviselői rendkívül elítélően nyilatkoztak az Apple-ről, amiért egy ilyen játékot átengedtek.

Jetta Bernier, a Massachusettsi Polgárok a Gyermekekért elnevezésű szervezet igazgatója szerint "elkeserítő, hogy egy ilyen Apple +játékban+ nemcsak a gyerek sírását hallgattathatják el, hanem kiolthatják a csecsemő életét is. Egyébként sok olyan normális módszer van, amellyel egy sírós babát meg lehet nyugtatni. A rázás nem tartozik ezek közé".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.