Külföld

Bolívia: A titkosszolgálat nem tudott magyar terrorsejtről

A magyar titkosszolgálatok nem tudnak olyan terroristasejtről Bolíviában, amelynek magyar tagjai is lennének - mondta az MTI-nek a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok neve elhallgatását kérő illetékese hétfőn.

"A magyar nemzetbiztonsági szolgálatoknak semmi olyan információja nem volt olyan személyek tevékenységére vonatkozóan, akik bármilyen módon kapcsolatba hozhatók azzal, ami most történt" – mondta az MTI-nek nyilatkozó illetékes.

A magyar polgári titkosszolgálatok nem kaptak semmiféle értesítést a bolíviaiaktól a csütörtöki kommandósakció kapcsán. A két ország szolgálatai között ugyanis nincsen kapcsolat – tette hozzá.

A szakember az MTI-nek elmondta, hogy a három érintett magyar egyike sem került a magyar titkosszolgálatok látókörébe a bolíviai történésekkel kapcsolatban.
A három férfi egyike sem állt formális vagy informális kapcsolatban egyik magyar nemzetbiztonsági szervvel sem, nem dolgozott egyik szolgálatnak sem – mondta az illetékes.

Bolíviai kommandósok csütörtökön helyi idő szerint hajnali fél négy körül támadtak Santa Cruz városban, a Las Américas nevű szálloda negyedik emeletén több emberre. Az akcióban – amelyet utóbb egy Evo Morales elnök meggyilkolására felesküdött terrorista sejt felszámolásának minősítettek – lelőtték a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert; letartóztatták továbbá a magyar Tóásó Elődöt és a horvát Mario Tadicot.

Álvaro García Linera bolíviai alelnök vasárnap arról beszélt, hogy "csak egy csápja egy hatalmas polipnak" a bolíviai kommandósok által Santa Cruzban csütörtökön felszámolt terrorcsoport, és e polip "még mindig aktív az ország különböző régióiban, végső célja káoszt teremteni és megingatni a kormányt az államfő meggyilkolásával".

Az alelnök szerint az állam létét fenyegető hatalmas terrorista gépezetnek feltehetőleg csak valójában "10 százalékát vagy még kisebb részét" leplezték le, és ez vonatkozik a lefoglalt fegyverarzenálra is.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.