Belerokkanunk a kompromisszumképtelen elitbe

A kérdésre válaszolva: úgy tűnik. Az előrehozott választások ügye nem csupán morális kérdés. Nem csak arról szól, hogy egy elhasznált, hitelét vesztett elit bebizonyítsa, hogy ő valójában nem annyira elhasznált és nem vesztett annyi hitelt. Arról is szó van, hogy az előrehozott választásokkal a társadalmi akarat döntené el, hogy szükséges-e vezető pozícióban tartani azokat a politikusokat, akik az elmúlt hónapokban látványosan összeomlott gazdasági rend magyarországi helytartói. A neoliberalizmus ugyanis megbukott, gazdasági értelemben legalábbis mindenképpen. Akkor miért kell erőltetni?

Felesleges és káros. Főleg azért, mert a magyar foglalkoztatottság elsöprő többségét jelentő kis- és középvállalkozások száma az elmúlt időszakban rohamosan csökken, a vállalatok dőlnek össze, emberek az utcára kerülnek, a társadalom nagy részében ebből kifolyólag irtózatos a feszültség. Nem csak arról van szó, hogy a leendő miniszterelnök programjában jelentős szerepek kell kapnia az eddig szent tehénnek számító piaci szereplők (legelsősorban a multinacionális cégek, szuper-, hipermarketek, külföldi bankok itteni fiókjai) hozzájárulásának.

Arról is szó van, hogy mindemellett továbbra is ki kell tartani a magyar kis- és középvállalkozások támogatásánál, és nem hagyni őket Erdélybe települni, mint amit sokan tesznek az elmúlt időszakban. (A félreértés elkerülése végett: az elcsatolt nemzetrészeken való vállalkozások indítása igazán üdvös, s nem lehet elég pénzzel támogatni. Mindez azonban csak akkor jó, ha a vállalat központja Magyarországon marad, és a budapesti kincstárba fizeti az adókat, járulékokat.)

Az állam feladata nem az éjjeliőrködés

Ehhez persze az államnak lépnie kellene. Egy olyan államnak, amely nem egy bukott gazdaságpolitikai filozófiát erőltet, hanem képes a megújulásra, az új körülményekhez való alkalmazkodásra. A Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján a szervezet elnöke, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Dr. Vereczkey Zoltán által jegyzett cikk („A szemünk láttára ment és megy tönkre az ország?”) a következőkben jelöli meg az állami gazdaságpolitika problémáit:

– a külkereskedelem és tőkeáramlás rövid idő alatt történő liberalizálása a rendszerváltás előtti és utáni időben, a hazai vállalkozások megfelelő védelme nélkül;
– a külföldi vállalatokat preferáló privatizáció, amely jelentősen hozzájárult a hazai ipar összeomlásához, a hazai és külföldi piacok elvesztéséhez;
– a teljes hazai biztosítási és bankrendszer külföldi kézbe adása, amely alapvetően megdrágította a hazai vállalatok finanszírozását és jelentős mértékű jövedelem-kivonáshoz vezetett;
– felelőtlen költekezés a 2002-2006 közötti időszakban, ami részben jelentősen növelte az ország adósságát, részben aláásta a magyar gazdaságpolitika hitelét;
– a lakosság külföldi fizetőeszközben való eladósodásának lehetővé tétele, ami növelte az ország külső eladósodását, rontotta a fizetési mérleget, és kiszolgáltatottá tette a hitelfelvevőket egy jelentősebb forintleértékelődés esetén;
– a magyar gazdaság érdekeinek jelentős csorbulása az európai uniós csatlakozási szerződésekben.

Alternatív megoldási javaslat

A felsorolás szakít az eddig mainstreamnek számító dogmákkal, teszi mindezt úgy, hogy az általános tapasztalat szerint az „utca emberétől”, vidéki városok vállalkozóitól is igen könnyen lehet hasonlókat hallani. Vereczkey Zoltán szerint a következő intézkedéseket kellene meghozni:

– az európai uniós csatlakozási szerződések felülvizsgálata annak érdekében, hogy Magyarország erőforrásait jobban tudja hasznosítani (például mezőgazdaság, környezetvédelem, vízgazdálkodás, feldolgozóipar);
– a magyar államadósság átütemezése azon indok alapján, hogy mindazok, akik a magyar gazdaság értékeinek kiszivattyúzásában részt vettek, önmérsékletet tanúsítsanak, s ezáltal részt vegyenek a gazdaság talpra állításában;
– PPP-leltár és PPP-moratórium a speciális PPP-törvény megalkotásához;
– patrióta gazdaságpolitika megalkotása, amely hatékonyan támogatja a hazai vállalatokat, a munkahelyteremtést, exporttermelést a hazai innovációt és kutatásfejlesztést;
– új kereskedelmi piacok megszerzése;
– hazai tulajdonú pénzintézetek létrehozása;
– igazságos többkulcsos személyi jövedelemadó rendszer, amelyben aki többet keres, nagyobb mértékben járul hozzá a közterhek viseléséhez;
– hatékony vidékfejlesztés;
– állami kiadáscsökkentés;
– jogkövetésre sarkalló adózási mértékek megállapítása (adó csökkentés);
– a korrupció és a feketegazdaság visszaszorítása;
– a nagy elosztó rendszerek megújítása, a segély helyett munkát alapelv alkalmazásával;
– a határon túli magyarsággal való gazdasági kapcsolatok fejlesztése.

A hazai közállapotokra jellemző, hogy a kérdés nem az, hogy mikor vitázunk a fenti – nyilvánvalóan szájíz szerint kritizálható – pontokról, hanem az, hogy egyáltalán fogunk-e, tudunk-e alternatívákról beszélni. Addig, ameddig a politikai oldalak, és a gazdasági szereplők pártos elfogultságtól vezérelve a párbeszédet is megtagadják a másikkal, addig valóban a saját szemünk előtt megy tönkre az ország.