Bűnügy

Nem nyomoznak tovább a molotovos ügyben

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi állítólagos pusztadobosi Molotov-koktélos ügy kapcsán; hamis tanúzás gyanúja miatt a rendőrség feljelentést tett – közölte a rendőrség szóvivője pénteken az MTI-vel.

Fülöp Gergely emlékeztetett: 2008. november 20-án hajnalban egy pusztadobosi családi ház udvarára dobtak ismeretlenek Molotov-koktélt, valamint elhelyeztek egy „Meghaltok” feliratú kartontáblát is. A házban tartózkodó 12 ember közül senki sem sérült meg.

„A bejelentő férfi látássérült, így a rendőrséget felesége és családtagjai által közölt információk alapján értesítette; a helyszíni szemle, a szakértők megállapításai, valamint a tanúvallomások viszont nem álltak összhangban a bejelentő, illetve az észlelő tanú által elmondottakkal” – mondta a szóvivő.

A százados hozzátette: szakértői vélemény szerint a tűz nem keletkezhetett a család vallomásaiban szereplő módon; az üvegmaradványok elhelyezkedése arra utalt, hogy a palackot nem dobhatták be az udvarra a tanúk által elmondott módon, és a földön keletkezett tűz sem hozható összefüggésbe a palackkal.

Fülöp Gergely közlése szerint az asszony tanúvallomása ellentmondásos részleteket tartalmazott, így felmerült annak a gyanúja, hogy a nő az ügy lényeges körülményeire vonatkozóan valótlan vallomást tett, ezért ellene az ügyészségen hamis tanúzás miatt tett feljelentést a rendőrség.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.