Belföld

Bajnai a képviselők javaslatairól tárgyalt

Az MSZP-frakció vezetősége a képviselőcsoport javaslatairól beszélt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölttel; azokról, amelyekkel kiegészülhet a válságkezelő program - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, a párt elnöke pénteken Budapesten, újságíróknak.

Arra a kérdésre, hogy melyek ezek a javaslatok, a politikus közölte: meg fogják hallani a programot a miniszterelnök-jelölt előadásában.

Egy másik kérdésre azt mondta, nem volt szó a megbeszélésen az alapvető élelmiszerekkel kapcsolatos definíciós problémákról. Korábban felvetődött a frakcióban az a javaslat, hogy 5 százalékra kellene csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját.

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium épületében tartott több mint kétórás megbeszélésen részt vettek, de nem nyilatkoztak a frakcióvezető-helyettesek is. A megbeszélésen jelen volt Katona Béla, Mesterházy Attila, Kovács Tibor, Göndör István, valamint Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke és Szabó Lajos, a frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.