2021. július 26. - Anna, Anikó

Tatárszentgyörgy: bárki lehetett a gyújtogató

A rendőrség nem zárja ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott az április 7-ei tatárszentgyörgyi tűzeset, mint ahogy nem zárható ki a bosszú, illetve a rasszista motívum sem.
2009. április 9. csütörtök 15:05 - HírExtra
Tavaly ősszel a ház tulajdonosa a házra 20 milliós, az ingóságokra 4,65 milliós, a melléképületre 4 milliós biztosítást kötött - közölte Papp Péter. Hozzátette: ismert az a tény is, hogy a házastársak korábban hitelt vettek fel az örkényi takarékszövetkezettől, melynek törlesztő részleteit egy ideje már nem tudták fizetni, és a közüzemi számlákkal is elmaradásban voltak. A tartozás miatt április 20-án Ráckevén nyílt árverezésre került volna sor, de közbeszólt a tűzeset, mely a rendőrség elsődleges adatai szerint 2,5-3 millió forintos kárt okozott.

Papp Péter szerint a nagy erőkkel megindított nyomozás több szálon fut, vagyis nincsenek merev koncepcióik, ám mivel a rendőri munka alapja az egészséges kétkedés, az „öngyújtogatásos” verzió is benne van a kalapban. Ezzel összefüggésben néhány érdekes momentum külön is említést érdemel - tette hozzá a bűnügyi igazgató.

A ház a sértettek hazaérkezésekor be volt zárva, az egyik tulajdonos, Horváth Lídia kulccsal nyitotta ki az ajtót a tűzoltóknak. Közben persze odabenn szinte minden égett, miután - bizonyítottan - valaki vagy valakik alaposan fellocsolták a két szoba szőnyegét valamilyen égésgyorsítóval, ami benzin, gázolaj, esetleg hígító is lehetett. Egy bezárt házba a nyílászárók megsértése nélkül bemenni, égésgyorsítóval fellocsolni a szőnyegeket, gyufát dobni rá, majd kulcsra zárni mindent és távozni lehet ugyan, de eléggé életszerűtlen.

Papp Péter hozzátette: épp a bezárt nyílászárók miatt nem égett le teljes egészében az ingatlan - ehhez kevés volt benn az oxigén. Ha Molotov-koktélos támadásról lenne szó, akkor a bedobott palackkal ütött lyukon annyi oxigén jutott volna a házba, hogy a mostaninál pusztítóbb lángok csaptak volna fel.

Noha a tűzeseteknél a legnehezebb értékelhető nyomokat fellelni - folytatta a történtek elemzését Papp Péter -, a rendőrség számos tárgyat, eszközt és anyagmaradványt talált a helyszínen, ezeket csütörtök délelőttől négy szakértő vizsgálja. Hamarosan ki kell derülnie, mi és hogyan történt kedd hajnalban Tatárszentgyörgyön.

Papp Péter elmondta: ha egy biztosított épület ég le, akkor a biztosító bevárja a rendőrség záró határozatát. Ha a tettest nem sikerül megtalálniuk a nyomozóknak, akkor megszüntető határozattal zárul az ügy, ebben az esetben a biztosító maga dönt, hogy kifizeti a kárt, vagy sem, illetve hogy milyen további lépéseket tesz.

A bűnügyi igazgató az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a ház tulajdonosai alávetették-e magukat poligráfos vizsgálatnak, közölte: Horváth Lídia először beleegyezett a vizsgálatba, később mégsem vállalta. Így az sem derült ki, hogy valóban látott-e fekete dzsipben menekülő nagy, kopasz embereket a környéken, vagy sem.Az eljárás lefolytatására 60 nap áll rendelkezésre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását