2024. április 19. - Emma

Brutális! Minden eddiginél durvább tömegverekedés a Mónika show-ban! - képpel!

Ez már túlmegy minden határon! Minden eddiginél idiótább emberek verekednek tömegesen a mai Mónika show-ban. Sírjunk vagy nevessünk? Íme az elképesztő képek!
2009. április 8. szerda 11:23 - HírExtra
A Mónika show mai részében egy idős házaspár érkezik a stúdióba, akik arra panaszkodnak, hogy a szomszédjaik teljesen ellehetetlenítik a mindennapjaikat, mert állandóan ordibálnak, verekednek, sőt szamurájkardot, láncos botot, baltát is használnak azért, hogy megfélemlítsék az utcában lakókat.

Az alaphangulat tehát már ezzel adott lesz.

Az idős emberek azonban azt szeretnék, ha szomszédjaik börtönbe kerülnének, mert szerintük csak így lehet nyugodt a környék, ahonnan ők saját biztonságuk érdekében már el is költöztek.



Ezt pedig el is mondják az adásban…

Csakhogy Mónika vendége lesz a megvádolt pár, Annus és András is, akik azt állítják, hogy az utca lakói és a szomszédok irigyek rájuk és azért van az állandó vita mindenkivel.

Sőt további két haragos szomszéd is alátámasztja a vádakat, ezután azonban „úgy elszabadulnak az indulatok a stúdióban, ahogy talán még soha”.

Mindent a nézettségért! Hajrá Mónika show, hajrá fogatlan, verekedő magyar emberek!
Forrás: HírExtra/RTL Klub
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

gubaba
2009. április 8. 13:07
Kik ölik egymást? A pirézek és az orkok? Kinek kell ebben a helyzetben drukkolni?
banhegyi
2009. április 8. 12:42
Ahová a "cigány" beteszi a lábát, ott vége a nyugalomnak.
Persze erről a jogvédők nem tudnak, ezért mielőtt ítélkeznének költöztessenek közvetlen szomszédságukba romákat és majd ezután védjék őket. A romák pedig regulázzák meg a fajtájukat, ne csak sírjanak.
balogGY
2009. április 8. 11:57
Szánalmas
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását