Külföld

Apokalipszis volt ez a földrengés

Apokalipszisre emlékeztetett a legkevesebb 50 halálos áldozatot követelő közép-olaszországi földrengés, az epicentrumhoz közeli L'Aquilában élő egyik szemtanú elbeszélése szerint.

Tegnap éjjel bekövetkezett az apokalipszis, a házunk összedőlt, romhalmazzá vált, nem lehet újjáépíteni" – mondja Maria Francesco. A helyi kórházban a folyosók is zsúfolásig megteltek ellátásra váró sérültekkel, miközben a mentőcsapatok és a rokonaikat féltő helyiek teljes erővel kutatnak a romok között túlélők után.

A közel 70 ezer lakosú településen – Abruzzók körzet központjában – legalább 10 ezer épület rongálódott meg. Félig összedőlt egy kollégium, és a romok között rekedt vagy fél tucat diák. Sokan alsónadrágban, hálóingben menekültek ki az épületből. "Néhányan még éppen lejutottunk a földszintre, de onnan már csak egy résen keresztül tudtunk nagy nehezen kikecmeregni" – mondta egy 22 éves diák. "Az ágyamban feküdtem, amikor megindult a föld. Azt hittem, soha nem lesz vége. Hallottam, ahogy körülöttem újabb és újabb részek omolnak le az épületből."

A romokkal, törmelékkel és porral vastagon borított utcákon egymás nyakába borulnak a rokonaikra, ismerőseikre rátaláló helyiek. Mások imádkoznak, vagy megállás nélkül, rémülten hívják szeretteiket mobiltelefonon. Egy összedőlt háznál síri csend honol – a kutyás mentők parancsára, hogy meghallhassák a romok alatt rekedt lakók esetleges életjeleit. Máshol a mentőcsapatok a helyiekkel karöltve szedik szét óvatosan a hatalmas kupacokat, amelyek vasárnap este még családok otthonai voltak.

L’Aquilában beomlott egy templom kupolája, és megrongálódott a székesegyház is. A kollégiumon kívül egy szálloda is összedőlt, a lakhatatlanná vált otthonok száma pedig elérheti a 15 ezret – mondta Agostino Miozzo, a polgári védelem tisztségviselője. "Ez azt jelenti, hogy sok ezer emberről kell gondoskodnunk a következő hetekben és hónapokban. Az a célunk, hogy már ma estére hajlékot biztosítsunk mindenkinek."

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.