2024. március 29. - Auguszta

A legmodernebb múzeumi rektár

Az ország legmodernebb közgyűjteményi raktára készül el még az idén Szegeden, az épületben helyet kapnak majd a Móra Ferenc Múzeum restaurátorműhelyei is.
2009. április 6. hétfő 14:35 - HírExtra
A 12 ezer négyzetméteres ingatlan adásvételi szerződését Magyar Anna a KÉSZ Gamma Ingatlanhasznosító Kft. ügyvezetőjével, Szögi Imrével írta alá. A telken 4 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, kétszintes raktárépület készül, a munkálatokra 640 millió forintot fordítanak - közölte az elnök.

A megyei önkormányzat tavaly nyáron értékesítette a múzeum belvárosi raktárbázisát az Árkád bevásárlóközpontot építő Einkaufs-Center Szeged GmbH-nak. Az önkormányzat az ingatlanért kapott vételárból fedezi az új, a korábbinál sokkal korszerűbb és másfélszer nagyobb alapterületű raktárbázis kialakítását.

Szögi Imre elmondta, hogy jelenleg a könnyűszerkezetes épület engedélyeztetési terveit készítik, a beruházási munkálatok várhatóan az esztendő végére fejeződhetnek be.
Gaskó Béla, a múzeum igazgató-helyettese kifejtette: a korábbi raktárbázist kinőtte a közgyűjtemény, az épületben szinte a padlótól a plafonig műtárgyakat tároltak.

A múzeum szakemberei által az M5-ös és az M43-as autópálya mentén végzett ásatások évente-másfél évente megduplázzák meg a közgyűjtemény tárgyanyagát, így az új raktárt is hamar be fogják lakni.

Az új bázist múzeumi raktár céljára tervezték, így ott a műtárgyak tárolásának megfelelően tudják optimalizálni a hőmérsékletet és a páratartalmat, és kialakíthatják azt a restaurátor-központot is, amelyet már régóta tervez a közgyűjtemény - tudatta a muzeológus.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását