2024. június 1. - Tünde

Válság: fény az alagút végén

Az Erste Csoport elemzői az idei év második negyedévére elképzelhetőnek tartják a tőkepiacok stabilizálódását, szerintük a készpénzeszközöket felülsúlyozásra érdemes venni, tartani.
2009. április 5. vasárnap 10:08 - HírExtra
Az elemzők szerint az amerikai részvénypiacok helyett inkább az ázsiai vagy latin-amerikai piacokra érdemes áttenni a befektetéseket. Az Erste szerint a pénzügyi válság előidézte reálgazdasági krízisben azok a szektorok érintettek a leginkább, amelyek hagyományosan az elsők között reagálnak a ciklikus változásokra, ilyenek például az autó- és a repülőgépipar, a számítástechnika és ezeknek a területeknek a beszállítói.

Az Erste elemzői úgy vélik: egyelőre a kivárás az egyetlen járható út.

Az Erste elemzői rámutattak: az amerikai gazdaság visszaesésének üteme a jelek szerint lelassult 2009 első negyedévében, a második negyedévben a pénzügyi szektorban várható nyugodtabb körülmények, valamint a továbbra is alacsony benzinárak és a kormány gazdaságélénkítő csomagja a várakozások szerint a gazdaság stabilizálódását eredményezheti.

Az elemzők rámutatnak: az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed az év eleje óta hatalmas mennyiségű pénzt pumpált a gazdaságba, emellett nagy mennyiségben vásárolt fel értékpapírokat. Felmerül a kérdés, hogy miként lehet majd kivonni ezeket a pénzeket megfelelő ütemben. Ha túlságosan későn kerül erre sor, felpöröghet az infláció, ha túlságosan korán, akkor viszont lefullad a gazdasági élénkülés - vélik az Ersténél.

Az Egyesült Államokban a gazdasági környezet nem javult érzékelhetően az elmúlt hónapokban. Az elemzés készítői kiemelik: a befektetők újra csak azt a tanácsot kapják, hogy ne vásároljanak a korábban patinásnak számító amerikai pénzügyi vállalatok részvényeiből, hiszen azok éppen a feldarabolás vagy a szétesés határán vannak. Más részvénypiacok - például a kínai, a tajvani, a hongkongi, és a japán, valamint a brazil és a chilei részvénypiac - nemcsak jobb állapotban vannak a fundamentumokat tekintve, hanem technikai szemszögből is vonzóak.

A világkereskedelem összezsugorodása negatív hatást fejtett ki az euróövezet gazdaságára, aminek következtében gyorsan visszaesett a kapacitás-kihasználtság. A háztartásoknak jól jön az energiaárakban bekövetkezett zuhanás, ám a munkahelyek elvesztése iránti félelem miatt visszafogják a fogyasztást. Így a közszféra maradhat idén a gazdasági növekedés motorja.

Az Erste szakértői csapata úgy véli: valószínű, hogy az Európai Központi Bank nem szokványos intézkedéseket is hoz majd, így várhatóan meghosszabbítja az értékpapírokkal fedezett hitelek lejáratát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását