Tudomány

Obama aláírta a paralíziskutatásról szóló törvényt

Barack Obama amerikai elnök aláírta hétfőn a Superman-sztárról, Christopher Reeve-ről elnevezett, a paralíziskutatást és rehabilitációt koordináló törvényt.

A Christopher és Dana Reeve Paralízis Törvény azzal a szándékkal született, hogy javítson a paralízisben vagy más testi fogyatékosságban szenvedők gyógyítása érdekében folyó kutatás és kezelés összehangolásán.

Reeve 1995-ben egy lovasbaleset miatt bénult meg, s ezt követően lett az embrionális őssejtkutatás szószólója. A színész, aki még mozgásképtelenül is több televíziós produkcióban, köztük a Hátsó ablak című thrillerben játszott, 2004-ben szívelégtelenség következtében hunyt el.

Az új törvény "összeköttetést teremt majd az ország legjobb laboratóriumainak legkitűnőbb elméi és munkájuk között és tudományos kutatásaik összehangolásával erőfeszítéseiket a paralízis gyógyítására összpontosítja, fáradságot, pénzt és főleg időt takarítva meg ezzel" – mondta Obama elnök.

A törvény az Országos Egészségügyi Intézményt bízta meg azzal, hogy más hivatalokkal és privát csoportokkal együttműködve hangolja össze a kutatásokat.

"A mai nap a paralízissel vagy multiplex sklerosissal élő amerikaiak számára az előrelépés napja" – jelentette ki Tom Harkin szenátor, a törvény támogatója, aki szerint a törvény sokak életébe hoz javulást és reményt.

Dana Reeve, Christopher Reeve felesége 2006-ban hunyt el tüdőrákban. A törvény ünnepélyes beiktatásán a színész fia, Matthew Reeve vett részt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.