Gazdaság / HR

Leépítések a MÁV-nál

Száztíz dolgozójától válik meg a szombathelyi székhelyű MÁV Vasjármű Kft., és további elbocsátások is lesznek.

Tájékoztatása szerint a munkaügyi központ felé 160 dolgozót érintő csoportos létszámleépítést jelentettek be, üzleti megrendeléseik csökkenése miatt. Az érintett dolgozókat hétfőn írásban tájékoztatták a várható leépítés szándékáról, a felmondóleveleket azonban csak egy hónap múlva kapják meg és elbocsátásukra májusban, illetve júniusban lehet majd számítani – mondta az igazgató.

A jelenleg még 686 embert foglalkoztató, főleg vasúti kocsik, vasúti járművek nagyjavítását végző cég további léte a vasúti árufuvarozás alakulásától függ.

A társaságot az ügyvezető igazgató elmondása szerint érzékenyen érintette, hogy a MÁV Zrt. is jelentősen csökkentette megrendeléseit, a MÁV Cargo privatizációját követően pedig az új társaságtól alig érkeztek megrendelések, így rendelésállományuk összességében a felére csökkent.

Az MTI eddig hivatalosan meg nem erősített információi szerint létszámleépítést tervez a sárvári AMTEK Elektronikai Kft. is. A cég vezetése a hírügynökség kérdésére pénteken ugyan még cáfolta, hogy létszámleépítésre, esetleg a több mint 500 főt foglalkoztató gyár bezárására készülne.

Az MTI ugyanakkor úgy tudja, a dolgozóknak egy munkásgyűlésen már bejelentették a tervezett intézkedéseket és a munkaügyi központban hétfőn már a csoportos létszámleépítés magyarországi szabályairól érdeklődtek.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.