2024. május 6. - Ivett, Frida

Beruházásból nagyrészt építenek

Tavaly a beruházási célú kiadások csaknem 55 százalékát építésekre, 43 százalékát gépek, berendezések, járművek beszerzésére fordították - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.
2009. március 29. vasárnap 11:09 - HírExtra
A KSH február végén, az előzetes számok alapján azt közölte: 2008-ban a nemzetgazdasági beruházások volumene 3 százalékkal csökkent a bázishoz viszonyítva, a negyedik negyedévben a beruházások 3,2 százalékkal estek vissza a bázishoz képest, míg előző negyedévhez viszonyítva, a szezonálisan kiigazított indexek alapján 0,1 százalékkal nőttek. Tavaly folyó áron a beruházások teljesítményértéke 4.791,5 milliárd forint volt, míg a negyedik negyedévben 1.835,2 milliárd forintot költöttek beruházásra.

Az építési beruházások volumene az előző évihez képest 6,8 százalékkal csökkent, a gépberuházásoké 2,7 százalékkal nőtt. Az év folyamán a gépeken belül a közel azonos részarányt képviselő hazai- és importgép-beruházások volumene egyaránt 3 százalék körüli mértékben emelkedett.

Az ágazati megoszlást tekintve az összes beruházás kétharmadát három ágazat valósította meg: a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, posta és távközlés, valamint az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás. A három ág beruházási dinamikáját más-más tényezők alakítják.

A szállítási ág beruházásaiban az államilag finanszírozott közútfejlesztési beruházások (az utóbbi években elsősorban az autópálya-építések) viszonylag nagy súlyt képviselnek, a dinamikát lényegesen befolyásolják. A beruházások alakulása ennek következtében jelentős részben a kormányzati döntések következménye. Ezzel szemben a feldolgozóipari fejlesztések mögött a magánszektor vállalatai állnak, a változások ennek következtében elsősorban a piaci helyzetmegítélést és várakozásokat tükrözik, az ágazat fejlesztései nagymértékben befolyásolják a gazdaság jövőbeni fejlődését és exportjának dinamizmusát. Az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ág beruházásainak jelentős hányada a lakásépítés, amely részben piaci impulzusokat tükröz, azonban gazdaságpolitikai intézkedések (lakásépítések támogatása) is számottevően befolyásolják - derül ki a statisztikai hivatal kiadványából.

A legnagyobb mértékben a közigazgatásban esett vissza a beruházások volumene, 2007-ben és 2008-ban is 30 százalék körüli mértékben. Az oktatásban 13, illetve 14 százalékos volt a visszaesés, míg az egészségügyben a 2007. évi 12 százalékos reálértékcsökkenés után 2008 I. félévében 6,2 százalékos növekedés, éves szinten azonban 2,1 százalékos csökkenés figyelhető meg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását