Tudomány

Négyezer éves szentélyt tártak fel

Ciprus legrégebbi, négyezer éves szentélyét tárta fel egy olasz régész.

A szentélyre Limassol közelében, Pirgosz nevű falu közelében bukakntak, ahol korábban egy ókori illatszerkészítő-üzemet tártak fel a régészek.
"A templom körülbelül egy évezreddel korábbi, mint az eddig ismert szentélyek – nyilatkozta Maria Rosaria Belgiorno olasz archeológus.

A Ciprusi Régészeti Hivatal további vizsgálatokat tart szükségesnek, hogy bebizonyosodjon valóbban a legrégebbi szentély került-e napvilágra.
"Nem tudjuk megcáfolni a bejelentést, de igazolni sem" – nyilatkozta Maria Hadzsikoszti, a hivatal illetékese.

Maria Rosaria Belgiorno szerint egy háromszögletű templom körvonalait fedezték fel, a szentély két helyiségből állt. Felfedezték az áldozati oltárt is, két oldalán egy-egy csatornával.

"Nem találtunk szobrokat, de vannak bizonyítékaink arra nézve, hogy ez egy monoteista templom volt" – hangsúlyozta a régész. Az archeológus meggyőződése szerint a szentély földrengés következtében dőlt romba Kr.e. 1800-ban, s a hívek magára hagyták a létesítményt.

Az ókori vallásokban a háromszög a spirituális kapuk, vagy három külön istenség jelképe volt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.