2024. április 18. - Andrea, Ilma

Beütik a kormány nyugdíj-reformját?

Általános vitára alkalmasnak ítélte a kormány nyugdíjreform-javaslatát az Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága keddi budapesti ülésén. A testület tíz igen, nyolc nem szavazattal és egy tartózkodással döntött erről.
2009. március 24. kedd 14:30 - HírExtra
Varga Ágnes, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese a bizottságot arról tájékoztatta, hogy a nyugdíjkorhatár fokozatosan emelkedik a javaslat szerint - a várható élettartam növekedése miatt - 2016-tól 2027-ig, a jelenlegi 62 éves szintről 65 évre.

Ez évente négyhónapos emelkedést jelentene, és az 1962-ben születettek lennének az elsők, akik 65 évesen mehetnek nyugdíjba.

Változna a nyugdíjak emelésének rendszere is. Ez jelenleg ötven százalékban az árak emelkedésétől, ötven százalékban a nettó keresetkiáramlás növekedésétől függ. Ez a következő években jobban kötődne a fogyasztói árak alakulásához.

A javasolt technika szerint ez fokozott védelmet biztosítana a nyugdíjak értékállóságának, azaz amikor nem növekednek, sőt csökkennek a nettó reálkeresetek, akkor is emelkedni fognak a nyugdíjak.

Abban az esetben, ha a társadalomnak van olyan gazdasági eredménye, amit az aktívak meg tudnak osztani az idős inaktívakkal, akkor ennek a szerepe megmutatkozna a nyugdíjak emelkedésében is - fogalmazott Varga Ágnes.

Ugyancsak változna a 13. havi nyugdíj rendszere. Eszerint a 13. havi nyugdíj 2010-től a 2009. évi szinten - az évi 80 ezer forintos összeghatár alkalmazásával - beépül a havi nyugellátásba, de csak azoknál, akik 2009 novemberében részesültek 13. havi nyugdíjban.

Az ezen időpont után nyugdíjba vonulók nem lennének jogosultak a 13. havi nyugdíjra.
Az ülésen Szeremi Lászlóné, a nyugdíjbiztosítási ellenőrző testület elnöke a testület 2007. évi munkájáról adott tájékoztatót. Elmondta, hogy abban az évben az alap pozitív szaldóval zárt, 208 millió forintos szufficit keletkezett úgy, hogy az államnak mintegy ötmilliárd forinttal kevesebbet kellett átutalnia ide.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását