Sport

Emlékkoncert Marian Cozma tiszteletére

Emlékkoncertet tartanak Marian Cozma tiszteletére április 10-én Budapesten, az A38 hajón.

Marian Cozma tragikus halála jelentősen hozzájárult a két nemzet között meglévő előítéletek lerombolásához. "Az első lépést azonban folytatni kell, ezért Horváth Balázs fiatal politológus hallgató – aki a The (hated) Tomorrrow együttes frontembere -, valamint Lukács Csaba újságíró – aki Romániában született, de tizenöt éve Magyarországon élő székely – elhatározta, hogy egy olyan zenei eseményt szervez, amelyre fiatal, tehetséges zenészeket hívnak mindkét országból.

A koncertre egy szimbolikus helyszínen, a Dunán horgonyzó A38-as állóhajón kerül sor, tehát azon a folyón, amely összeköti a kelet-európai országokat" – olvasható a szervezők tájékoztatójában.

A fellépők sorát Oana Popescu zongora- és Molnár Zita Yvone hegedűművész nyitja Bartók Béla Román táncok című darabjával. A kettős után román és magyar indie, alternatív és rockzenekarok következnek.

A székesfehérvári Jacked 2006 óta van jelen a magyar indie-életben, a csapat várhatóan a nyáron készíti el első lemezét. Utánuk a temesvári Persona következik; a fiatal román zenészekből álló indie-csapat Ingmar Bergman azonos című filmjéből vette a nevét.

A The (hated) Tomorrow zenekart 2005 nyarának végén alapította meg Horváth Balázs testvérével és barátaival. A pop-rock stílusban játszó formáció a Klausztrofóbia című lemezzel debütált. A magyar együttes után az indie, rock és dzsessz stílusjegyeket magán viselő kolozsvári alternatív rockegyüttes, a Kumm lép az A38 közönsége elé, az estet az akusztikus rockot játszó román Urma koncertje zárja – közölték a szervezők.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.