Exkluzív interjú Daróczi Dávid kormányszóvivővel

A vezetői munka 65-70 százaléka kommunikáció. Lehet-e azt mondani, hogy a miniszterelnök úr megnyilvánulásainak zöme „szájba adott” semmint ’ad hoc’?

Amikor azt mondják, hogy a kommunikáció fontos vezetői attribútum, az alatt a belső (munkatársi) és a külső kommunikációt is szokták érteni. Ha ezt az egészet vesszük, akkor lehet, hogy kijönnek az ön által említett százalékok. De ha azt nézzük meg, hogy a miniszterelnök munkájának mekkora része zajlik a nyilvánosság előtt, akkor az csak a töredéke lesz az egésznek. A munka legnagyobb része ugyanis nem a nyilvánosság előtt zajlik. Ami az egyeztetések végén megjelenik a sajtóban az csak egy töredéke a munkájának.

A miniszterelnöknek vannak szövegírói, de nem komplett beszédeket kap tőlük: tudom, hogy az ellenzék vezetője sokszor szóról szóra felolvassa az elé tett beszédet, de a miniszterelnök munkamódszere más. Gyurcsány Ferenc beszéd vázlatot kap, amiben vannak kommunikációs elemek, ajánlott fordulatok, mondatok, amiket elolvas, beépít a saját szövegébe – majd legtöbbször félreteszi az egészet, és fejből beszél…

A gazdasági vasfüggöny saját metafora volt?

Az az ő találmánya volt, azt hiszem. Biztosan nem tőlünk kapta. Az igazság az, hogy a miniszterelnök nagyon jó szónok. Az esetek túlnyomó többségében neki jutnak az eszébe a legjobb ötletek.

Ha valami fontos, nagy beszédre készül, akkor általában leülünk és beszélgetünk róla, akár már hetekkel a beszédhelyzet előtt. Ilyenkor tisztázódik a beszéd fő karaktere, és a szakmai kérdések is, például hogy milyen adatokra van szükség a beszédhez. A másik rész, amit a stáb adhat hozzá a szöveghez, hogy keres frappáns mondatokat, képeket. Aztán mindenki teszi a dolgát, a kabinetfőnök pedig ránéz időről időre, hogy hogyan is áll a csapat. Az utolsó napokban a miniszterelnök fejben már elkezdi fogalmazgatni a szövegét, és fontos beszédeknél az is előfordul, hogy néhány nappal előtte próbát tart, adott esetben akár a stáb előtt.

Sokszor élőben, közönség előtt is kipróbálja, hogy melyik forma, hogyan működik. Saját tapasztalatból mondom, hogy egész más az, ha valamit az ember egyszer már elmondott mások előtt is. Másodszorra-harmadszorra sokkal jobban mondja el. Ezért aztán, például nem az a jó megoldás, ha az ember rögtön kamera előtt nyilatkozik, hanem ha előbb elmondja például az írott sajtónak, és csak utána a rádióknak, tévéknek. Ennek egyszerűen technikai okai vannak: hiába írsz meg egy mondatot akár nagyon szépre, nem fogsz tudni olyat írni, amit azonnal el tudsz majd jól mondani. Jobb, ha előtte elpróbálod.

Ezt a miniszterelnök is alkalmazza – persze mások az ő eszközei, mint a kormányszóvivőé. Volt már arra is példa, hogy a Parlamentben, egy nagyon fontos beszéd előtt másfélórával az egészet végigvette a stábbal. Akkor még mindig szerkesztett át benne szövegrészeket.

A legeslegvégső állomása a felkészülésnek, hogy miniszterelnök A/5-ös lapokra felír magának szövegelemeket időnként a tévében is láthatják a nézők ezeket , és ezt használja segítségként. De a beszédeket szinte mindig fejből mondja. Van ugyanis egy előnyös adottsága: szinte szó szerint el tudja mondani kívülről a szövegeket.

Ha komolyabb témáról beszél, mondjuk egy vidéki fórumon, akkor akár egy egész dossziényi anyagot is elolvas a kocsiban. Utána, amikor kiáll beszédet mondani, az adatokat fejből vissza is tudja idézni. Emlékezetes eset volt például, amikor a 2006-os tévévitában visszakérdezett Orbán Viktornak: tudja, hogy Magyarországon hány liter tejet ad egy átlagos tehén?”. A kihívója természetesen nem tudta, de a miniszterelnök igen: még évekkel korábban egyszer olvasott egy ilyen jelentést, és emlékezett az adatra. Tehát vannak olyan képességei, amelyek miatt neki az a jó munkamódszer, hogyha nem komplett szöveget ír neki valaki, amit ő megpróbálja felolvasni, hanem az, hogy kap szövegelemeket, azokat ő maga kiskicceli, és aztán fejből beszél.

Az ember azt hinné, hogy pont fordítva van, mely szerint minél több van a lapon, annál könnyebben lehet lavírozni, a feltett kérdések tekintetében. Ha ez ennyire esetleges, ennyire a saját képességeire hagyatkozik, könnyen belefuthat valami olyan kérdésbe, amire hirtelen nem tud reagálni. Kockázatos…

Azt azért érdemes lehet tudni Gyurcsány Ferencről, hogy a fontos ügyekben mindig ő szokta tudni a legtöbbet. Aktív részese ugyanis az egyeztetéseknek, a legtöbb területen naprakészen képben van. Nagyon nehéz őt konkrét kérdéssel, vagy szakmai üggyel megfogni.

@@
Ha nemzetközi szinten kell valahol megnyilvánulni, ahol bármely rosszul ejtett szó a forint azonnali gyengülésével jár. Ahol ilyen rizikófaktor van, nem lehet, hogy a ’freespeech’ inkább merészség, mint bátorság?

Amikor a miniszterelnök semmit sem hibázik, tökéletes a beszéde, minden szó a helyén van, akkor is mindig benne van a pakliban, hogy ott van egy újságíró, aki egyszerűen mást ír, mint amit Gyurcsány Ferenc mondott. Ezt nem lehet kivédeni. Ilyenkor jön a kormányszóvivő munkája volt újságíróként talán jobban értem az egykori kollégákat, jobban ismerem a munkamódszereket.

A vásár kettőn áll ezek szerint, a médiának legalább akkora felelőssége van a dologban…

Minél több a közvetítő két ember között, annál nagyobb az esélye annak, hogy valahol elcsúszik a kommunikáció. A kommunikációs tréningek egyik kezdő gyakorlata, amikor kimegy hat ember a teremből, bejön az egyik, akinek el kell mondania egy szöveget a másiknak és így tovább. A hatodikra mindig az derül ki, hogy szinte semmi sem stimmel az eredeti szövegből. Ez jó lecke arra nézve, hogy mindig érdemes közvetlenül azzal beszélni, akinek az ember a híreket szánja.

Mit gondol a magyar sajtóról, mennyire generálja a válságot, mennyire nyugtatja a kedélyeket? Felelőtlen, nem felelőtlen?

Több mint tíz évig dolgoztam újságíróként nyomtatott sajtóban, rádióban és TV-ben is. Kormányszóvivőként egy kicsit másképpen látom a helyzet, mint ahogy újságíróként láttam annak idején. De közben azt is értem, hogy hogyan működik a sajtó.
A BBC egyik alapszabálya kimondja, hogy az újságírónak nem a következményekkel kell foglalkoznia. Tételezzük fel, tudomására jut egy információ, amiről ő maga is tudja, hogy az akár csődbe vihet egy egész vállalkozást is, és nagyon sok ember veszíti majd el az állását. Az újságíró felelőssége ebben az esetben az, hogy, az információt ellenőrizze, körbejárja a lehető legalaposabban, és aztán szakmailag tisztességesen tegye közzé. Hogy ennek mi lesz a következménye, az nem az ő dolga. Ezzel én is tisztában vagyok. A válság kapcsán azt tapasztaltam, hogy nagyon-nagyon sok újságíróban sokkal nagyobb a felelősségtudat mint azt az ember elsőre gondolná.

A kérdésből azt hiszem, ön is abból indul ki, hogy mi van a híradóknak az elején: hogy kezdhetnek azzal a válság idején, hogy – mondjuk valakit elütött az autó? Ez is egyfajta előítéletesség a médiával szemben, mert én azt tapasztalom, hogy az újságírók tudják: ha indokolatlanul pánikot gerjesztenek, egy idő után olyan folyamat indul el, aminek aztán már semmi köze sincs az igazsághoz.

Tudna esetleg jó és rossz példát mondani ezzel a fajta felelősséggel kapcsolatban?

Viszonylag sokszor fordul elő, hogy úgy jönnek el újságírók egy tájékoztatóra, hogy előtte meg sem próbálnak felkészülni. De ez szerintem még belefér, hiszen a sajtótájékoztató egyik feladata éppen az, hogy az ember képbe hozza a másikat. A baj akkor van, ha az újságíró erős prekoncepcióval érkezik, és bármilyen erős érveket is hall, az eredeti elképzelésétől nem lehet eltéríteni.

Ez persze nem valamiféle újságíró betegség, általános emberi tulajdonság: ha ő egyszer így akar látni egy dolgot, akkor árkon-bokron keresztül ragaszkodik az előítéleteihez. Ez a legnagyobb probléma, amivel szembe kell nézni.

Mihez tudná a politikai kommunikációt a legjobban hasonlítani? Olyan dolgokat hallottam ezzel kapcsolatban, mint ’verbális tűzszerészet’; ’realista költészet’…

Nekem az a tapasztalatom, hogy az a legjobb, hogyha az ember egyszerűen, tisztán azt mondja, amit gondol, a lehető legegyszerűbb szavakkal, a legegyszerűbb mondatszerkezetben. Ha megpróbál bonyolult, stilisztikai értelemben szép szóvirágokat mondani, akkor azzal mindig a megértést nehezíti.

Látunk erre azért nagyon sok jó példát is. Martin Luther King, vagy a huszadik század más nagy szónokainak beszédei nagyon élő poétikai dimenzióval bírtak…

Változik a világ. Ma már a politikai beszéd nagyon sokszor 15 másodpercre szűkül le a TV híradókban, és az emberek nagy tömegéhez csak ennyi jut el vagy, jó esetben, 30-40 másodperc a rádióból. Még a legszebben felépített beszédből is csak az a két mondat jut el az emberek túlnyomó többségéhez, amit a híradók érdekesnek tartanak. Ez az egyszerű tény, az egész politikai kommunikációt alapvetően befolyásolja.

Arra amit ön monda, akkor van lehetőség, ha például a hazatérő olimpikonoknak mond beszédet a miniszterelnök, akinek a célja ilyenkor az, hogy az eseményen jelenlévőknek mondjon köszönetet. Lehet, hogy ott, a helyszínen tökéletesen működik a beszéd, de ha ez egy sajtónyilvános esemény, akkor mindig tudnia kell az embernek, hogy a híradók hogyan működnek.

@@
Beszéltük ezt a bizonyos 65-70 százalékos kommunikációs szerepet, kifejtette a belső és külső kommunikáció szétválasztásának fontosságát. Az öszödi beszéd ezek értelmében egy tisztán belsős kommunikációs helyzet volt. Gyurcsány Ferenc önálló meglátásait hallottuk, vagy egy MSZP-n belüli kisebb kör koncepcióját?

Nézzük meg, hogy mi is történt. A választások után összeült a párt parlamenti frakciója, és az ülés elején a miniszterelnök tartott egy bevezető beszédet. De nem ez szivárgott ki! Voltak ugyanis hozzászólások, kérdések, majd a végén az a bizonyos beszéd. Tehát nem egy előre felépített, előre megírt szöveg, hanem egy olyan beszéd, amely reagált az ott elhangzottakra, és hogy a csapat nem értette meg a helyzetet, nem értette, miért kell alapvetően megújítani az addigi politizálást.

Azt érezte a miniszterelnök, hogy valami drámai, sokkoló beszédet kell mondani ahhoz, hogy felrázza a többieket. Közvetlenül a választási győzelem után volt a párt és azt kellett volna nekik elmondani, hogy az az út, amelyiken Magyarország hosszú évekig járt, igaziból a semmibe visz. Ma már látjuk, hogy milyen következményei vannak a 2000 és 2006 közötti politikának, de két-három évvel ezelőtt még nehéz lett volna megjósolni is a világgazdasági válságot. és hogy az milyen hatással lesz Magyarországra. Gyurcsány Ferencnek akkor arról kellett meggyőznie a saját munkatársait, hogy a szociális jólét növelése, és ezek hitelekből való fedezése oda vezet, hogy az ország pénzügyi egyensúlya megbomlik. Az erről szóló száraz, szakmai szöveget kellett drámai módon elmagyarázni úgy, hogy el is fogadják, meg is értsék: nagyon kemény időszak jön, muszáj olyan intézkedéseket hozni, melyeket egyébként senki sem szeret.

Legyünk őszinték, egyik politikus sem szeret vizitdíjat bevezetni. A miniszterelnök is azért döntött úgy, mert muszáj volt – kár, hogy az ellenzék elhitette nagyon sok emberrel, hogy a dolog megúszható fájdalom nélkül is. Abban a lélektani helyzetben, 2006-ban kellett tartani egy beszédet, ami felrázza a kormányfő munkatársait. Tehát nem próbálta le előre, nem valamiféle előzetes műhelymunka eredménye volt. A munkatársakra tett hatás szempontjából azt kell mondanom, hogy hatékony beszéd volt, hiszen a párt felsorakozott a kényszerintézkedések mögé. Az országban is egyre többen vannak, akik ezt értik, de ehhez kellett a nemzetközi gazdasági válság is.

Tehát vészharang volt és a kommunikációs cél szempontjából teljesen helytálló. A szókészlet szempontjából is?

A miniszterelnök maga mondja, hogy ha most mondaná el a beszédet, akkor más szavakat használna, vannak olyan mondatok, amelyeket másképpen fogalmazna meg, és a költői túlzásokat sem alkalmazná. De a beszéd üzenete a helyén volt.

Mennyire volt az öszödi beszédnek determinisztikus értéke? Sokak szerint az ott elhangzottak az egész ciklus kommunikációját meghatározták, kényszerpályára állították, ez lett az origó…

Kétségtelen, hogy nagy hatása volt. Azt hiszem nincs olyan ember, aki ne ismerne legalább egy-két mondatot az őszödi beszédből. Sajnos sokkal kevesebben hallgatták meg az egészet – ők tudják, hogy a beszéd nem arról a 40 másodpercről szólt, mint amit összevágtak belőle.

Egy annyira agresszív ellenzéki kommunikációval szemben, mint mondjuk, amit a Fidesz folytat, a defenzív vagy az offenzív logikáknak kell érvényesülnie? Hogy alakul az egyensúly a miniszterelnöki beszédekben?

Az ellenzéknek az a dolga, hogy ellenőrizze a kormányt, adott esetben nagyon kemény politikai szövegekkel. Ezzel nincs is semmi baj. Csakhogy az ellenzék kommunikációs hadjáratot folytat, most már lassan 6-7 éve. Ráadásul a világválság egy másik helyzet: ha ugyanazokkal a kommunikációs eszközökkel csatározik valaki, mint előtte, az most inkább árt az országnak, mint a kormánynak. Felelős politikus odáig nem megy el szerintem, mint ameddig a Fidesz eljutott: személyeskedést, családtagok egészségi állapotával kapcsolatos elemek beemelése a politikai kommunikációba, távol áll a miniszterelnök ízlésétől. Ez fokozottan igaz világválság idején, és azt hiszem, hogy ez sokakban visszatetszést is kelt. A Fidesz „egy az ember egy a zászló” stratégiája arra hivatott, hogy a párt két és félmilliós táborát összetartsa. Csakhogy ennek az az ára, hogy egyre nagyobbat és durvábbat kell mondani ahhoz, hogy hatásos legyen. Ezzel már új embereket sem igen tud toborozni a párt, mert taszítja azokat, akik elmentek ugyan a kormánypárttól, de – éppen a kommunikáció milyensége miatt – nem képesek elfogadni azokat az eszközöket, amelyekkel a Fidesz dolgozik.

Ami a kormányzati kommunikáció válaszát illeti, a helyzet változik, persze. A ciklus első felében abból indultunk ki, hogy meg kell hozni a nagyon kemény, drasztikus intézkedéseket, amelyeknek az eredményei már látszani fognak a ciklus második felében. Számoltunk azzal, ahogyan például a Bokros csomag megítélése változott az évek során. Ezért a ciklus első felében a kormányzati kommunikáció sem volt annyira harcias, a Fidesszel szemben sem. Adott esetben azonban fel kell hagyni a defenzív logikával, és nem feltétlenül ugyanabban a stílusban, de visszatámadni.

Az utolsó és teljességgel abszurd kérdésem következik. Ön szerint egy zérókommunikációs helyzetben, amikor a kormányintézkedésekkel kapcsolatos minden féle médialehetőséget lemetélünk, vajon gyorsabban oldódna-e meg a válság? Afféle kommunikációs protekcionalizmusra gondolok…

Hadd induljak el egy picit messzebbről. Évtizedeken keresztül nagyon sokan dolgoztak azért, hogy demokrácia legyen Magyarországon. Például hogy a sajtó a törvényes kereteken belül azt írhasson, amit akar, és aztán a saját lelkiismeretével mindenki maga számoljon el. Én itt voltam a Kossuth téren, amikor a köztársaságot kikiáltották (az ablak felé mutat – a szerk.), valahol ott ácsorogtam. Fantasztikus élmény volt, sok egyéb mellett amiatt lettem újságíró. Eltelt húsz év azóta és látjuk, hogy a szabadság sokkal nagyobb felelősséggel is jár együtt. Újságírókra, politikusokra és mindenki másra is igaz ez.

Amit a miniszterelnök nagyon sokszor szokott mondani, hogy ha egy demokrata elmegy politikusnak, annak tudnia kell, hogy amikor megválasztották miniszterelnöknek, egy dologban egészen biztos lehet: előbb-utóbb nem ő lesz a miniszterelnök. Ez a normális, a rendes működése a demokráciának. Tisztában kell azzal lenni, hogy egyszer majd jön valaki, akit alkalmasabbnak tartanak az emberek.

Ehhez hasonló játékszabály az is, hogy az ország átalakítása nem megy az ország politikai vezetői és az emberek jelentős része közötti kapcsolat, vagyis kommunikáció nélkül. Aki azt mondja, hogy az embereknek semmit sem kell tenniük, mert a kormány majd megold minden problémát, és minden mehet tovább a régiben, az hazudik. Ha valamit nagyon megtanultunk 2006 és 2008 között, akkor az az, hogy kommunikáció nélkül nem működőképes a politika.