2024. június 1. - Tünde

Ha kormányra kerülne a Fidesz...

A székesfehérvári szocialista politikus szállodatámogatási ügyéhez hasonló eseteket vizsgálna kormányra kerülése esetén a Fidesz - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője az MTI kérdésére válaszolva sajtótájékoztatón.
2009. március 19. csütörtök 16:20 - HírExtra
Molnár Albert az MTI-hez eljuttatott közleményében a cikkre reagálva közölte: az építéssel munkahelyeket teremtenek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közlése szerint pedig a szabályos és a kiírásnak megfelelő pályázatokat a bírálóbizottságok bírálják el, a cégek tulajdonosi hátterének vizsgálata pedig nem az NFÜ feladata. Molnár Albert már másfél éve nem volt tagja a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak a támogatásáról szóló döntés idején - közölte az MTI érdeklődésére a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, bár az országban fokozatosan romlik a helyzet, az ország és az emberek egyre nagyobb bajba jutnak, mégis vannak olyan emberek, akik a nehéz időkben is jól járnak.

Az ellenzéki politikus példaként a Magyar Nemzet csütörtöki információját említette. A lap szerint a Molnár Albert MSZP-s országgyűlési képviselő résztulajdonában lévő cég szállodafejlesztésre uniós és hazai közpénzből kapott 468 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a Magyar Király Szálloda luxushotellé történő átalakítására.

A lap úgy tudja, a kormány irányítása alatt álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, illetőleg a kormánypárti többségű Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács - amelynek korábban Molnár is tagja volt - által megítélt 468 millió forintot az MSZP-s képviselő résztulajdonában lévő Balance-99 Ingatlanhasznosító és Vendéglátó Zrt. nyerte el, amely 100 százalékban birtokolja a szállodát üzemeltető Magyar Király Vendéglátó Kft.-t.

Orbán Viktor pártelnök kedden úgy nyilatkozott az Echo TV-nek: különösen azokat a látványos és nagy bűncselekményeket fogják egyenként kivizsgálni a nagy nyilvánosság előtt, amelyeket nem derítettek fel, de amelyektől mégis hangos az ország.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a Fideszen belül milyen konkrét ügyek kerültek szóba, Cser-Palkovics András úgy válaszolt: az elmúlt hónapokban több hasonló ügyet derítettek fel, de a székesfehérvári eset jó példa arra, hogy a politikai és morális kérdések mellett jogi kérdések is felmerülhetnek.

Az ilyen típusú ügyeket kell majd megvizsgálni, amikor arra lehetőségünk lesz - szögezte le Cser-Palkovics András, ám a helyettes szóvivő további kérdésre sem nevezett meg más konkrét esetet.

Molnár Albert az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap Cser-Palkovics András által is szóba hozott cikkeire reagálva azt írta, nem hiszi, hogy ha egy országgyűlési képviselő résztulajdonosként jelenik meg egy magyarországi gazdasági társaságban, akkor azt a vállalatot szükségszerűen versenyhátránynak kell érnie.

A politikus hozzátette, hogy a beruházással 50 új munkahelyet teremtenek, csaknem kétmilliárd forintot fordítanak a műemlék épület felújítására, ezzel is munkát teremtve a helyi építőipar számára.

Molnár Albert megjegyezte, hogy a megítélt támogatás a régióban adható 40 százalékkal szemben 29,3 százalék, és a beruházás több mint 70 százaléka saját forrásból valósul meg.

Kitér arra is, hogy ő maga megfelel az összeférhetetlenségi, illetve a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról törvények rendelkezéseinek.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a szabályos és a kiírásnak megfelelő pályázatokat vizsgálja - közölte a testület az MTI-vel. Közleményük szerint a pályázatokat a bírálóbizottságok bírálják el, a cégek tulajdonosi hátterének vizsgálata pedig nem az NFÜ feladata.

Molnár Albert már másfél éve nem volt tagja a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnak és nem volt az elnöke a regionális idegenforgalmi bizottságnak sem a székesfehérvári Magyar Király Szálló felújítására és fejlesztésére elnyert támogatásáról szóló döntés idején - közölte az MTI érdeklődésére a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.

Kovács Tamás elmondta: a szocialista országgyűlési képviselő 2007 őszén lemondott a regionális idegenforgalmi bizottságban betöltött elnöki posztjáról és ezzel együtt a regionális fejlesztési tanácsban betöltött tagságáról. A pályázat 2008 februárjában jelent meg, s az idén februárban zárult le - emlékeztetett.

A regionális fejlesztési tanács egyébként nem rendelkezik döntési hatáskörrel az európai uniós támogatású pályázatok esetében. Azokról a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen belül működő irányító hatóságok vezetője mondja ki a döntő szót - emelte ki Kovács Tamás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását