Belföld

Családi program is lehetne Március 15-e

Szabadság 12 pontja címmel a gyerekeket és a családokat invitálta interaktív játékra a Lánchídon tartott ünnepi rendezvény vasárnap; a Forradalom hídján 1848 márciusának eseményei elevenedtek meg.

A lánchíd pesti hídfőjénél vehették át a vállalkozó kedvűek azt a kis füzetet, amelybe a helyes és kreatív megoldásokért egy-egy pecsétet gyűjthettek, s végig járva a 12 állomást, a Clark Ádám téri "célnál" névre szóló Elismerő bizonyítványt kaptak.

Szendrei Júlia és Petőfi Sándor lakásában a feleség kokárdát készített a férjének, s a gyerekeknek is tanúbizonyságot kellett tenniük kokárdakészítési ügyességükről, sőt eredeti lúdtollal alá is írhatták a 12 pontot.

A Pilvax kávéháznál a 12 pontból kellett legalább egyet elmondani, majd egy térképen a forradalom főbb helyszíneit felkutatni. A pozsonyi kikötőben a hajó kikötésénél segédkezhettek a kisebbek a hosszú kötelek kitekerésével, a Jogi Egyetemen lelkesítő beszédet mondhattak a jövő szónokai.

Landerer és Heckenast nyomdájában készült a Nemzeti dal és a 12 pont, aki elénekelt egy Kossuth-nótát vagy elmondott egy idevágó verset, maga is nyomtathatott és megkapta jól megérdemelt pecsétjét.

Teleki Blanka ebédlőasztalánál foglalhattak helyet azok, akik kicsit elfáradtak a feladatok teljesítésében; a szépen terített asztalnál arról diskuráltak, mi történt a városban.
A Nemzeti Múzeumot imitáló színpadnál a Nemzeti Dal egy-egy versszakára voltak kíváncsiak a szervezők, a Városházánál a 12 pont elfogadásának szövegét ismételhették el a versenyzők.

Táncsics kocsijának húzásában-tolásában segédkezhettek a még jó erőben lévő ifjak, majd részt vehettek egy nagy közös éneklésben egy "színházi esten".
A tizenkettedik, egyben utolsó állomás a korabeli táncoknak adott teret, a gyerekek jókedvű éneklés mellett ugrándozhatták a megfelelő lépéseket.

Az egyre jobban zuhogó eső ellenére rendkívül sokan voltak kíváncsiak a próbatételekre; a programot huszárfelvonulás, lovaglás és körhintázás is színesítette, s akik nagyon megéheztek, az elmaradhatatlan kürtőskaláccsal verhették el éhségüket.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.