2024. április 20. - Tivadar

Le kell állítani a túlfolyó szociális segélycsapokat

A Fidesz átláthatóbb és igazságosabb szociális rendszert javasol, amelyben segéllyel nem lehetne annyit keresni, mint munkával - mondta Czomba Sándor, az ellenzéki párt szakpolitikusa keddi sajtótájékoztatóján.
2009. március 10. kedd 14:04 - HírExtra
A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság fideszes tagja elmondta, hogy a napokban ismét benyújtják módosító javaslataikat a kormány Út a munkába elnevezésű programjához, amelyet még tavaly fogadott el a parlament.

A Fidesz többek között azt javasolja, hogy segéllyel ne lehessen annyit keresni, mint munkával, ugyanis most a segély maximuma eléri a nyolcórás minimálbér nettó összegét. Czomba Sándor szerint azt kezdeményezik, hogy a hatórás minimálbérnél ne lehessen többet keresni a segéllyel.

A fideszes politikus szerint azt is javasolják, hogy vonják meg a rendszeres ellátást azoktól, akik nem járatják iskolába tanköteles korú gyerekeiket, vagy lakókörnyezetüket nem tartják rendben.

A Fidesz emellett csak az egészségkárosodottak számára biztosítaná a szociális segélyt, az 55 év felettiek és a 14 éven aluli gyermeket nevelők számára nem.
A politikus adó- és járulékcsökkentést is javasolt, mert szerinte ezzel csökkenthetik a válság hatásait a kis és közepes vállalkozások. Mint mondta, ha országosan erre nem hajlandó a kormány, akkor fontos, hogy legalább lokálisan legyen erre lehetőség.

A Fidesz ezért kezdeményezi, hogy ha egy 5-49 főt foglalkoztató cég felvesz egy álláskeresőt, akkor legfeljebb öt emberre és két évre adjanak neki 10 százalék járulékkedvezményt.

Czomba Sándor közölte azt is, hogy kiemelt anyagi támogatásban részesítenék azokat a szervezeteket, amelyek a foglalkoztatással kapcsolatos felzárkóztatást vagy mentálhigiénés programokat indítanak. Szerinte ennek például olyan esetekben van jelentősége, mint a mándoki tanárverés ügye, mert fontos, hogy a szülő partner legyen a gyerek taníttatásában a pedagógussal.

Azt is javasolják, hogy az ellátások között nagyobb arányban lehessen természetbeni juttatásokat adni, mert Czomba Sándor szerint sok családban két-három nap alatt elfogy a segély, és "onnantól kezdve nézik az eget, várják a következő hónapot".

A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint februárban 543 ezer regisztrált álláskereső volt, 36 ezerrel több, mint egy hónappal ezelőtt, és 66 ezerrel több, mint egy éve.

Szerinte arra is figyelni kell, hogy egyre nő a szakképzett álláskeresők száma, és a korábban jó munkaerőpiaci helyzetben lévő megyék, például Komárom- Esztergom vagy Győr-Moson-Sopron is elkezdtek lecsúszni.

Arra is figyelmeztetett, hogy az álláskeresők döntő többsége előbb vagy utóbb megjelentik a szociális rendszerben.Szerinte a kormány munkahelymegőrző támogatásai nem elegendők: az Országos Foglalkoztatási Alapítvány által kiírt hatmilliárd forintos pályázatot lezárták, mert elfogyott a pénz, a munkaügyi szervezet 10 milliárdos forrását pedig 2 milliárddal csökkentették.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását