Bűnügy

Kocsival hajtott be a korházba

Feltehetőleg egy elvétett manőver okozta azt a furcsa balesetet, amelynek során egy beteg autóval hajtott be a kiskunhalasi kórház ajtaján - közölte vasárnap az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes sajtószóvivője.

Mihályné Bornemisza Eleonóra elmondta: vasárnap délelőtt egy középkorú soltvadkerti férfi kötözésre érkezett a kiskunhalasi kórházba. Egy elvétett manőver során azonban egy útpadkát átugratva autójával behajtott a gyógyító intézmény egyik fotocellás bejáratán.

Sérülést a sofőr nem okozott és maga, illetve utasa is épp bőrrel úszta meg a történteket. Az ajtó azonban az ütközés következtében megrongálódott.

A férfi ellen a rendőrség nem indított eljárást. A helyszíni vizsgálat alapján ugyanis nem merült fel szándékosság, illetve egyéb szabálysértés gyanúja – tájékoztatott a sajtószóvivő. Az okozott kárt kötelező gépjármű felelősségbiztosításának terhére a tulajdonos megtéríti – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.