Belföld

Nem lesz gyorsabb a vonat

Nem csökken a következő négy évben a Budapest és Pécs között közlekedő InterCity vonatok jelenlegi mintegy háromórás menetideje - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.

Imre Lászlóné, a MÁV dél-dunántúli regionális sajtóreferense elmondta: az érintett vasútvonal rekonstrukciója nem szerepel a cég 2013-ig szóló programjában. A szinten tartó karbantartási munkákat folyamatosan végzik, ezek azonban kizárólag a menetidő betartását biztosítják.

Balogh-Fazekas Anita, a MÁV-START szóvivője a vonatok állapotával kapcsolatban azt mondta, hogy az új, harmadik generációs InterCityk már a legkorszerűbb technológiájú kocsikkal közlekednek. Ebből idén tavasszal egy újabb szerelvényt állítanak forgalomba, a régebbi IC-k huzatait pedig lecserélik, a második generációs kocsikba tetőklímát szerelnek – olvasható a baranyai napilapban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.