Belföld
A szocik Orbán fikázásán kívül semmihez nem értenek
A szocialista párt szerint itt lenne az ideje, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke fenyegetőzések és egymással ellentétes kiszivárogtatások helyett álljon a nyilvánosság elé, és ossza meg a közvéleménnyel pártja programját.
Vadai Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: megszokták, hogy az ellenzéki politikus 2002 óta némán ül a parlamentben, amikor – nem túl gyakran – ott van, azonban nem értik, ez azért van-e, mert nincs programja és gondolata, vagy mert alábecsüli a törvényhozást, vagy parlamentfóbiában szenved.
Vadai Ágnes több pontban fejtette ki, hogy álláspontja szerint a Fidesznek miért nincs programja.
Ezek egyike szerinte, hogy miközben a foglalkoztatásról azt mondja az ellenzéki párt, hogy egymillió új munkahely kell, arról nem beszél, hogy miként. Ezzel szemben a szocialista kormány 30 milliárd forintot költ munkahelyek megmaradására – hívta fel a figyelmet Vadai Ágnes.
A szocialista politikus megítélése szerint a Fidesz adópolitikája annyiból áll, hogy radikális adócsökkentés kell, de azt nem fogalmazza meg, hogy miként képzeli el a források pótlását. Ezzel szemben a szocialisták világosan kimondják: a munkáltatói terheket kell csökkenteni, de pótolni is ezt a forrást – mutatott rá az MSZP politikusa.
Megfogalmazása szerint külföldi interjúkban Orbán Viktor nagy reformernek látszik, mint aki le akar építeni minden bürokráciát, de a valóságban pártja ragaszkodik valamennyi országos és helyi kiváltsághoz. Eközben szocialisták a felére akarják csökkenteni a parlament és az önkormányzati közgyűlés létszámát, olcsóbb államot teremtve ezzel – hangoztatta.
"Külpolitika a la Németh Zsolt" – jellemezte Vadai Ágnes a Fidesznek azt a bejelentését, hogy kormányra kerülése esetén visszahívná a jelenlegi és ezután kinevezésre kerülő nagyköveteket, akiket a szocialisták arra bíztatnak, hogy eredményesen dolgozzanak, illetve sugallják azt, hogy Magyarország jó hely, ahol jó élni.
A képviselő a Fidesz európai uniós programját is kritika alá vette. Rámutatott: korábban csak Orbán Viktor mondta, hogy az Európai Unión kívül is van élet, de már Navracsics Tibor frakcióvezető is az uniós csatlakozás újraértékeléséről beszél. A szocialisták viszont azt vallják, hogy "Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk", és az eddigieket tekintve is történelmi lehetőséget látnak az uniós tagságban – hangsúlyozta.
A közbiztonság-politika kapcsán Vadai Ágnes azzal vádolta a Fideszt, hogy 2006 óta demoralizálási, lejáratási szándékkal folyamatosan támadja a rendőrséget, amelynek feloszlatását is vizionálja Hende Csaba ellenzéki politikus.
Forrás: MTI