Belföld

Előbb a bizottság, aztán a Parlament

Az MSZP partner abban, hogy az Országgyűlés a kormány javaslatai mellett érdemben foglalkozzon a Reformszövetség álláspontjával; mivel a szocialista frakció valódi mérlegelést akar, szükségesnek tartja, hogy a szövetség javaslatait az illetékes parlament

A Reformszövetség javaslata megérdemli, hogy komolyan vegyék – írta közleményében a szocialista frakcióvezető.

Mint rámutatott, az MSZP meggyőződése, hogy a valódi választóvonal ma a reformokat támogatók és az azt elodázók között van. Ebből a szempontból a szakmai és mértékviták ellenére egy táborban van a Reformszövetség, a szövetség egyes elgondolásaihoz képest egyéb javaslatokat tevő elemzők és a kormányzó párt. Mint ahogy ebben az ügyben az éles politikai különbségek és viták ellenére, egy táborban lehetnek a parlament felelős politikai erői is – teszi hozzá.

Hangsúlyozza: az MSZP nélkülözhetetlennek tartja, hogy megtörténjenek a szükséges, nagyléptékű változások, a világválság hatásai elleni védelem és a válságból kitörés előkészítése érdekében. "Ma ez a nemzet előtt álló legnagyobb feladat, éppen ezért elvégzéséhez a parlament falain túlmutató együttműködésre van szükség" – emeli ki Lendvai Ildikó.

A Reformszövetség február 21-én ismertette javaslatait, amelynek intézkedései összesen 1.325 milliárd forinttal csökkentenék az állami jövedelemelvonást 2013-ig. Ezen túl további 1.000 milliárd forinttal javítanák az egyensúlyt az államháztartási kiadások befagyasztására tett javaslatokkal.

Időközben az SZDSZ és az MDF elkészítette és be is nyújtotta a parlamentnek azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely a Reformszövetség programjának megvalósítására kéri fel a kormányt; a javaslatok házszabálytól eltérő tárgyalásáról várhatóan hétfőn dönt a házbizottság.

A kormányfő is támogatja, hogy a parlamentben tárgyalják meg a Reformszövetség javaslatait. Gyurcsány Ferenc ezt az uniós konzultációs ülés után tartott pénteki sajtótájékoztatóján mondta az MTI kérdésére. Gyurcsány Ferenc szerint a kormány megfontolja, hogy a saját válságkezelő csomagjában javasolt kiadáscsökkentéshez képest lehet-e még nagyobb a kiadáscsökkentés.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.