Bűnügy

Drogbizniszre csaptak le Székesfehérváron

Kábítószer átadása közben értek tetten egy háromtagú társaságot Székesfehérváron; mindhármukat őrizetbe vették - közölte az MTI-vel szerdán a rendőrség. A tranzakciót egy lakótelepen álló autóban bonyolították le kedden - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főka

A kocsira állampolgári bejelentés hívta fel a rendőrök figyelmét, akik akkor csaptak le a társaságra, amikor a 26 éves gépkocsivezető és 23 éves élettársa labdaszerű csomagolásban növényi törmeléket adott át a hátsó ülésen ülő 36 éves férfinak – tette hozzá R. Szabó Ágnes.

Tájékoztatása szerint a társaság a csomagról a helyszínen azt nyilatkozta, hogy kábítószerről van szó. A kocsiban további, labdaszerűen csomagolt zacskókat találtak, míg az utasoknál több százezer forintot.

A szemlét a megyei rendőr-főkapitányságon fejezték be, ahol a Fater nevű kábítószer-kereső kutya jelezte ugyan, hogy az autóban korábban hol volt még kábítószer, de újabb csomagok már nem kerültek elő.

A házkutatás során viszont zacskóban tárolt csekély mennyiségű törmelékre, kábítószer gyanús anyagokra, a terjesztéshez használatos eszközökre, tasakokra bukkantak, továbbá gázriasztó fegyvert, több SIM-kártyát, telefonokat, bankkártyákat, készpénzt és külföldi fizetőeszközöket találtak a nyomozók.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a két férfit és a nőt kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

Fejér megye a kábítószerrel összefüggésben elkövetett bűncselekmények tekintetében a közepesnél gyengébben fertőzött térségek közé tartozik, s az országos sorrendben a 13. helyen van.

Tavaly 156 ilyen jellegű bűncselekmény vált ismertté, a legtöbb Dunaújvárosban és környékén, valamint a székesfehérvári és a bicskei rendőrkapitányság illetékességi területén – tájékoztatott R. szabó Ágnes.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.