Bűnügy
Kommandósok fogták el a zsarolókat
Kommandósok fogták el azt a két szegedi férfit, akik rendszeresen zsarolták két ismerősüket - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
A rendelkezésre álló adatok szerint a 33 éves és a 22 éves férfi napi rendszerességgel felkereste két ismerősét, akiktől fejenként 10-10 ezer forintot követeltek – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hozzátette: a gyanúsítottak azzal fenyegették ismerőseiket, hogy ha nem fizetnek, "szétverik" őket, s hogy a szavaiknak nyomatékot adjanak, kisebb tettlegességre is sor került.
A két férfit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósai fogták el csütörtökön. Kihallgatásuk során a gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését – közölte a hadnagy.
A rendőrség mindkét férfit őrizetbe vette és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Forrás: MTI