Sport

Megdöbbentő hiányosságok a sportolóknál

Baranyai János súlyemelő pekingi sérülése kapcsán a sportolói biztosítási szerződések hiányosságaira hívta fel a figyelmet az Önkormányzati Minisztérium, amely kéri a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy vizsgálja ki a történéseket.

"Megdöbbentő hiányosságra derült fény Baranyai János súlyemelő Pekingben történt drámai sérülése kapcsán. Miközben sportolóink szerződésében – amelyet a Magyar Olimpiai Bizottsággal írtak alá – az áll, hogy az olimpiáról történő hazaérkezésig számukra élet-, baleset-, egészség- és poggyászbiztosítást kötöttek, kiderült, hogy mindez csak a kvalifikáció megszerzésétől a Pekingbe utazás megkezdésének pillanatáig érvényes. Onnantól már csupán a házigazdák betegellátása működött. (Baranyai Jánost is ennek alapján szállították kórházba.) Vagyis mást vállalt a MOB, és mást teljesített" – áll az ÖM MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

Gyenesei István sportot is felügyelő miniszter ezért kéri a MOB-ot – levélben fordult ez ügyben Schmitt Pál elnökhöz -, hogy vizsgálja ki a történéseket, és tegyen intézkedéseket arra vonatkozóan, hogy a jövőben kizárhatók legyenek a Baranyaiéhoz hasonló esetek.

"A történések kapcsán felmerülhet a biztosítási rendszer hiányossága – esetlegesen a hanyagság és a felelőtlenség, továbbá valamennyi olimpikonunk és sportági szakszövetségünk félrevezetése -, ezért az Önkormányzati Minisztérium felhívja az illetékes Magyar Olimpiai Bizottság figyelmét arra, hogy vizsgálja ki a történéseket. Vonja le a következtetéseket, vonja felelősségre a hibázókat, és tegye meg azon intézkedéseket, amelyek alapján a jövőben kizárhatóak az ilyen események. Jogos elvárás, hogy a balszerencsésen járt sportolóknak ne csak utólag, eseti segítséget lehessen nyújtani, mint tette azt Baranyai esetében a sportért felelős miniszter" – olvasható az ÖM levelében.

Baranyai – akinek szakításgyakorlat közben, 148 kilós teher alatt kifordult a jobb könyöke az ötkarikás játékokon – a Nemzeti Sportszövetség alapbiztosítása révén 3000 forintot kapott sérüléséért. Gyenesi István januárban 300 ezer forintos támogatásban részesítette a súlyemelőt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.