Belföld

Ismét BKV sztrájk?

BKV-sztrájk lehet februárban, miután a HÉV kiszervezésének és a vállalat átalakításának leállítását követelő 11 szakszervezet és a munkáltató között szerdán sem született megegyezés - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezet

Az érdekképviseleti vezető elmondta, hogy hamarosan elkezdődnek a szakszervezetek között az egyeztetések az esetleges februári munkabeszüntetésről, amely elsősorban a közlekedési társaság kötöttpályás ágazatait érintené. Ez azt jelenti, hogy leállhat a metró, a HÉV, a villamos és a trolibusz is a sztrájk alatt – tette hozzá.

A szakszervezetek attól tartanak, hogy a HÉV kiszervezésével csökken majd az állam által nyújtott normatív támogatás összege, mivel azt a teljesítmény arányához kötik, sőt a helyi érdekű vasútból származó bevételektől is elesne a cég.

A munkáltató a tárgyalások alatt egyébként nem tudta megmondani, mennyi dolgozója van a HÉV-nek és az üzletág esetleges kiszervezése után mennyien dolgoznának ott, s milyen munkakörben – tette hozzá Gulyás Attila.

Az érdekképviseletek úgy vélik, attól, hogy holdinggá alakulna a BKV, nem feltétlenül lesz eredményes a gazdálkodása, viszont sokak állása kerülhet veszélybe. Ezért hatástanulmányokat, illetve az eredményes gazdálkodáshoz szükséges foglalkoztatás fenntartását kérik – mondta az elnökhelyettes.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.