2024. április 19. - Emma

Bűnszervezet tagja volt a gazdasági bizottság elnöke

Bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással és más bűncselekményekkel gyanúsította meg az erzsébetvárosi ingatlanügyben az önkormányzat gazdasági bizottságának elnökét az ügyészség szerdán - tudatta közleményben a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az
2009. január 28. szerda 20:10 - Hírextra
"A megalapozott gyanú szerint a gazdasági bizottság elnöke a vállalkozóval szándékegységben, az értékbecslő segítségével, szervezetten és összehangoltan – ügyletenként velük külön-külön egyeztetve – rendszeres haszonszerzésre törekedve, egymást követően több ingatlan megvásárlásának a támogatása útján, 2003. és 2004. évben több hasonló 5 évi, illetve ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követett el a VII. kerületi önkormányzat sérelmére" - tartalmazza Keresztes Imre főügyész közleménye.

Az önkormányzat gazdasági bizottságának előzetes letartóztatásban lévő elnökét, a szabad demokrata Gál Györgyöt - aki az SZDSZ VII. kerületi önkormányzati frakciójának vezetője - a főügyészség jelenleg összesen 8 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, elkövetett csalással, 2 rendbeli különösen jelentős kárt okozó, üzletszerűen, elkövetett csalás kísérletével, 10 rendbeli hivatalos személy által kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel és 11 rendbeli felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségével gyanúsítja, amely bűncselekményeket bűnszervezet tagjaként követte el.

A VII. kerületi önkormányzatnak a nyomozás eddigi adatai szerint a bűncselekmény-sorozattal összesen mintegy 970 millió forint kárt okoztak, és további 1,6 milliárd forint kár okozását kísérelték meg. A megalapozott gyanú szerint a gazdasági bizottság elnöke összesen 305 millió forintot kért és kapott a vállalkozótól a közreműködésért.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyben eddig összesen 14 önkormányzati lakóház értékesítésével kapcsolatban történtek gyanúsítások. A főügyészség 2008. október 28-a óta összesen 10 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül 7 védekezik szabadlábon, a strómanként közreműködő személyek, valamint az ügyben érintett vállalkozó. Ugyanakkor jelenleg is előzetes letartóztatásban van 3 gyanúsított: a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának és a pénzügyi bizottságának az elnöke, továbbá az ügyben szereplő értékbecslő.

Az ügyben érintett vállalkozó egy hónapig tartó előzetes letartóztatása december elején szűnt meg. A VII. kerületi lakásépítő kft. kisebbségi tulajdonosát a Népszava korábbi információja szerint vádalku nyomán engedték el, ezt az értesülést azonban a főügyészség nem erősítette meg.

A büntető törvénykönyv szerint bűnszervezetnek minősül a három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja 5 évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése.
Decemberben a VII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete - a helyi Fidesz-frakció vezetőjének indítványát elutasítva - úgy döntött, hogy nem kapnak nyilvánosságot az erzsébetvárosi képviselők vagyoni ügyekkel kapcsolatos szavazásai.

Vattamány Zsolt azt javasolta, hogy 1990-ig visszamenőleg hozzanak nyilvánosságra minden vagyoni természetű üggyel kapcsolatos bizottsági, képviselő-testületi előterjesztést, döntést és szavazási eredményt. Indoklása szerint az erzsébetvárosi ingatlanbotrány számos kérdést vet fel, ezért a közvéleményt érdekli, hogy ciklusokra visszamenőleg ki mikor, hogyan szavazott, s milyen indokkal magyarázták az ingatlanértékesítések szükségességét.

A jogszabályok is csak akkor nyújtanak lehetőséget arra, hogy a képviselő-testület vagyoni jellegű kérdésekben zárt ülésen döntsön, amikor a nyílt tárgyalás üzleti érdekeket sértene - mondta a decemberi ülésen Vattamány Zsolt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását