Belföld

Órákig net nélkül volt az ország?

Órákon át országszerte akadozott, leállt az internetszogáltatás, miután vasárnap késő délelőtt egy kábelt átvágtak Baranya megyében - tudták meg internetes hírportálok a Magyar Telekom illetékeseitől.

A fél magyarországi internet leállt vasárnap kora délután. A példátlan rendszerzavart egy T-Com kábel szakadása, majd azt követően egy hálózati eszköz túlterhelődése és meghibásodása okozta. Délután 4-re a szolgáltatások többsége már működött – írta az Index.

A Népszabadság Online szerint az átvágott gerincvezeték miatt az ország internetforgalmának nagy része a fővárosi központon keresztül ment, egészen addig, míg a rendszer bírta kapacitással. Azonban hamar torlódás alakult ki – ekkor az adatok egy része tárolódik és késleltetve megy tovább. Ha a torlódást okozó nagy forgalom nem szűnik meg – ahogy most történt – akkor rendszerint adatvesztés is bekövetkezik, például olyan, hogy egy e-mail soha nem ér célba, vagy egy internetes kérésre nem jön válasz, ilyenkor érzékeli a felhasználó, hogy nem megy az internet.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy az említett, csúcsra járatott budapesti központ berendezéseinek egyikében hardverhiba is keletkezett, azaz meghibásodott egy, a forgalmat vezérlő készülék vagy számítógép.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.