Életmód

Nem az iskolán múlik az elhízás

Az iskolai testnevelés órák és az iskolán kívüli sportolás kevéssé befolyásolja a gyerekek testsúlyát - állapították meg kutatók több európai, ausztrál és amerikai testnevelési program vizsgálata nyomán.

A tornaórák csökkentik ugyan a koleszterinszintet és növelik az állóképességet, illetve a tüdő kapacitását, hatékonyságuk mégis alacsony, mert a gyerekek nem szeretik azokat. – A gyerekek a tornaórákat is iskolai tevékenységnek tekintik, és túlságosan kötelezőnek érzik. Talán játékosabb módon, több szórakozást és kalandot jelentő foglalkozásokon keresztül kellene elérni állóképességük növelését" – idézi a kutatást vezető Maureen Dobbinst, az ontariói McMaster Egyetem munkatársát, a The Daily Telegraph brit napilap.

Egy másik tanulmányban a kutatók azt találták, hogy ha az egész családot rá tudták venni viselkedési szokásaik megváltoztatására, a túlsúlyos gyermekeknek könnyebben sikerült lefogyniuk.

Egy 5230 emberre kiterjedő vizsgálatban azt tapasztalták, hogy a gyerekek 3,17 kilogrammot is fogytak, ha másképp éltek és étkeztek odahaza 12 hónapon át.

"Teljesen világos, hogy az egész családra építő életmód-változtatások segítségével – amelyben benne van az étrend és a fizikai tevékenységek átalakítása – fontos és klinikailag jelentős súlycsökkenést sikerül elérni a túlsúlyos és elhízott gyerekeknél és kamaszoknál; jobb eredményeket, mint a szokásos diétákkal" – mondta Hiltje Oude Luttikhuis, a groningeni Beatrix Gyermekkórház munkatársa.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.