2024. május 6. - Ivett, Frida

Lebukott a tizenhárom

Tizenhárom határsértőt fogtak el Csongrád megyében a rendőrök csütörtök éjszaka és péntek reggel; az illegális migránsok között volt hatéves gyerek és olyan felnőtt is, aki taxival próbált továbbállni, miután a zöldhatáron keresztül Magyarországra jutott
2009. január 23. péntek 14:33 - Hírextra
Két koszovói állampolgárra egy taxitársaság bejelentése nyomán bukkantak a bevetési járőrök Domaszéken csütörtökön éjszaka - mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság járőre.

A határsértők taxit hívtak a Szeged melletti településre, hogy továbbutazzanak, a sofőrnek azonban gyanússá vált a kései időpont, valamint hogy az utasok külföldiek. A két férfi igazoltatása során kiderült, hogy egyikük sem rendelkezik magyarországi tartózkodásra jogosító érvényes okmányokkal, feltehetően a zöldhatáron át érkeztek az országba - közölte az őrnagy.

Másik két koszovói férfira a mórahalmi buszmegállóban találtak rá a járőrök pénteken reggel. A két férfi szintén nem tudott magyarországi tartózkodásra jogosító okmányt felmutatni.

Nem sokkal később Ásotthalom közelében - lakossági bejelentés alapján - igazoltattak kilenc embert a rendőrök. A négy felnőttből és öt fiatal-, illetve gyerekkorúból álló csoport Szerbiából érkezett, a legfiatalabbikuk hatesztendős volt. Bár volt náluk útlevél, vízummal nem rendelkeztek - tudatta a szóvivő.

A határsértőkkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását