2024. május 7. - Gizella

Schmitt Pál maradt a MOB elnöke

A Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlésén újabb négy évre Schmitt Pált választotta meg elnöknek. Az egyedüli jelöltként induló Schmitt 151-ből 125 "igen" szavazatot kapott.
2009. január 10. szombat 17:35 - Hírextra

Az egyedüli jelöltként induló Schmitt 151-ből 125 "igen" szavazatot kapott.
Schmitt 1989-től áll a MOB élén, s hatodik alkalommal kapott megbízatást. Ezt megelőzően legutóbb 2006 szeptemberében erősítették meg posztján, miután a rendkívüli közgyűlésen - 69-69-es szavazataránnyal - nem kapott többséget a visszahívását kezdeményező indítvány.

"Az, hogy egyedüli jelöltként indultam, azt jelenti, hogy mindenkire számítanom kell - mondta megválasztása után Schmitt Pál. - Az is növeli a felelősségemet, hogy páran nem szavaztak mellettem. Köszönöm az észrevételeket azoknak, akik korábban bírálták a munkámat, és felhívták a figyelmet a hibákra."

A négy alelnöki posztra nyolcan pályáztak, közülük Borkai Zsolt olimpiai bajnok tornász, Győr polgármestere (97 szavazat), Gyulay Zsolt olimpiai bajnok kajakos (83), Szabó Tamás, a NUSI igazgatója (83) és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke (80) lett a befutó. Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára 68, Hegedüs Csaba olimpiai bajnok birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke 65, Bakonyi Tibor korábbi alelnök 49, Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázó pedig 20 voksot kapott.

Jelentős sajtóérdeklődés mellett kezdődött a közgyűlés, amelyen a 168 szavazatra jogosult tagból 154 jelent meg. Minden eddiginél többen jelentkeztek a különböző tisztségekre, Schmitt Pál szerint a több mint 30 pályázó a MOB erejét és megbecsültségét mutatta.

Schmitt köszöntője és bevezetője után az újra nem pályázó alelnökök közül Gémesi György vette át a levezető elnök szerepét. A napirendi pontok közül elsőként a tisztújításra került sor, a technikai feltételek biztosítása után mégis csak több mint egy óra elteltével sikerült az első szavazást lebonyolítani.

Az egyedüli jelölt Schmitt újbóli elnökké választása után az alelnöki voksolás eldőlt az első körben, mivel Borkai, Gyulay, Szabó és Gyárfás megkapta a szavazók legalább 50 százalék plusz egy fős támogatását.

A 11 elnökségi helyre 29-en jelentkeztek, a vezetőségben automatikusan helyet kapott NOB-tagként Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.

Az első körben Berkes István, az OSEI főigazgatója (107), Hegedüs Csaba (89), Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó (88), Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász (85) és Sinka László (84) került be az elnökségbe, a következő két fordulóban senki. Azután újabb két olimpiai aranyérmes, Konrád János (78) és Kovács István (77) csatlakozott, majd Bakonyi Tibor (80). A hatodik körben senki sem kapta meg a szükséges voksokat, a hetedikben Schulek Ágoston, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke (95), Faragó Judit, a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség versenyigazgatója (90) és Kulcsár Győző olimpiai bajnok vívó (90) lett elnökségi tag.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását