2024. május 10. - Ármin, Pálma

Saját felelősségre lehet csak jégre menni

A Tisza-tó jege átlagosan 10-15 centiméter vastagra hízott, korcsolyázásra alkalmas, de a tározón nincsenek hivatalosan kijelölt pályák, ezért mindenki saját felelősségére merészkedhet a jégre - közölte a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság kiskörei ő
2009. január 9. péntek 16:57 - Hírextra
Csúr Péter rendőr őrnagy elmondta: a partszéleken és az öblökben lehet korcsolyázni, viszont a kikötőhelyeket és az élő Tisza folyását - a beszakadás veszélye miatt - tilos megközelíteni. Ezen kívül járművel sem lehet a tó jegére ráhajtani, és korcsolyázni is csak addig ajánlott, amíg jók a látási viszonyok.

A kiskörei őrs parancsnoka kitért arra is, hogy a korcsolyázni vágyók a jeges felületet a hótól tisztítsák meg, egyedül lehetőleg ne tartozódjanak a jégen, és a csoportból valakinél mindig legyen kötél, hogy beszakadás esetén segíteni tudjanak bajba jutott társuknak.

A korcsolyázási lehetőség mellett egy másik program: a Tiszafüred-örvényi Szabics Kikötő és Szabadidőpart vasárnap téli kalandozást szervez a Tisza-tavon a természetet, a téli sétákat és a felfedező utakat kedvelőknek. A Szabics kikötőből induló jégtúrán a vállalkozó kedvű gyaloglókkal több túravezető megy majd együtt, akik bemutatják a Tisza-tó téli szépségeit.

A szolnoki önkormányzat szombaton várja a Holt-Tisza jegére a város lakóit, az egész napos Heves-Jeges Party keretében többek között ügyességi vetélkedőkkel, gyerekek és felnőttek számára szervezett hokitornával várják a látogatókat. A Holt-Tisza jege a legutolsó mérés szerint 16 centiméter vastag, de ezen a rendezvényen is alapszabály, hogy mindenki saját felelősségére mehet a jégre.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását