Sport

19 piros lapot adott a spori egy meccsen

Tizenkilenc labdarúgót állított ki a játékvezető egy hetedosztályú spanyol bajnoki mérkőzésen.A Marca című lap beszámolója szerint az 54. percben szakadt félbe a Recreativo Linense Saladillo Algesiras elleni bajnoki mérkőzése.

A Linense 1-0-ra vezetett, amikor két játékos lökdösődni kezdett, ebből alakult ki egy hatalmas tömegverekedés, amibe a pályán lévőkön kívül néhány játéktérre berohanó szurkoló is bekapcsolódott.

A bíró lefújta a mérkőzést, az öltözőbe küldte a játékosokat, ahol mindkét együttest arról tájékoztatta, hogy kilenc-kilenc futballistát kiállítottnak nyilvánít.

A tizenkilencedik vétkes már korábban, a mérkőzésen megkapta a piros lapját."Ketten tényleg verekedtek, a többiek szét akarták választani őket, a nézők pedig akkor mentek be a pályára, amikor látták, hogy nem sikerül helyreállítani a rendet" – mondta Sebastian Naranjo, a Linense vezetőedzője a botrány után. "A játékvezető túlreagálta a történteket."

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.