Vér áztatta földek

A Gázai övezetben kitört a háború. Ezt harsogják a televíziók, ezt elemzik az újságok és az online média is. Ezzel az egész konfliktus jelentőségét is jócskán felnagyítják. Ez egyrészt érthető, hiszen egy háború mindig is a média kedvence – emberek halnak meg, egyéni és országnyi drámák játszódnak le, vér és könnyek mindenfelé. Másrészről azonban kicsit unalmas is ez a zsidó-palesztin dolog: mondhatjuk, a könyökünkön jön ki.

Tény, ami tény: az 1967-es izraeli agresszió óta – melynek keretében elfoglalták Jeruzsálem egy részét, a Sínai-félszigetet és nem utolsó sorban a gázai övezetet – ez a legsúlyosabb katonai konfliktus a térségben. Éppen ezért nem szeretnénk elbagatellizálni a dolgot. Ráadásul a legfrissebb hírek szerint eddig 507 áldozatot követelt a háború. (Nagy részük palesztin harcos, de sok a civil áldozat is, és egy izraeli katona is az életét vesztette.)

A csapból is ez, de…

Lehetne írni a katonai akciók szépségéről, a két hadsereg felszereléséről, és fel lehetne idézni az elmúlt idők konfliktusait is. Mi azonban egyetlen kérdésre keressük a választ: mi a fészkes fene folyik ott?

Azzal a világ nagyjából minden óvodás korú ifja tisztában van már, hogy az arab-zsidó konfliktus a világegyetem kezdetétől létezik. Természetesen ez erős túlzás, ám a lényeget kifejezi. A „ki lőtt először?” kérdésre lehetetlen lenne választ adni, ezért nincs is értelme történelmi mélységeket keresgélni. De mondhatjuk úgy is: nincs jó meg sötét oldal, ez nem a csillagok háborúja. ezt azért is fontos tisztázni, mert sokan ezt megpróbálják elhitetni velünk.

És itt el is érkeztünk a történet lényeges pontjához. Mert arra a kérdésre, hogy „mi folyik ott?” a válasz roppant egyszerű: egy szerencsétlen szabadságharc. Azért szabadságharc, mert egy nép, melynek nemrégiben (a XX. század elején) még országa volt, szeretné azt visszakapni. És azért szerencsétlen, mert Izraelnek is szüksége van a területi integritásra, saját országra és nyugalomra. Alapvetően nincs elnyomó és elnyomott, csak két nép, mely harcol a területért.

Egyenlőtlen szitu

Jelenleg a helyzet állása az, hogy Izraelnek van állama, Palesztinának nincs. Izrael sokkal erősebb hadsereggel rendelkezik, sokkal több pénze van a háborúra, Palesztina pedig ezek hiányában gerillaharcot folytat.

És itt el is érkeztünk a terrorizmus ijesztő réméhez. Merthogy egyesek mostanában szeretnek ezzel ijesztegetni. És mindenre, ami ellentétben áll bizonyos érdekekkel ráfogják, hogy terroristák. Terrorista a tálib felkelő Afganisztánban, a kalóz a Szomália környéki felségvizeken, vagy a tamil harcosok Srí Lankán. Pedig vigyázni kellene ezzel.

A szent cél

Minden palesztin álma az állam. Saját, önálló ország mindenáron. Sokuk az életét is áldozná (áldozza jelenleg is) ezért az álomért. Ehhez a harchoz minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak. Ezek az eszközök azonban sokszor kimerítik a terrorizmus fogalmát. Vagyis azt, mikor ártatlan civilek halnak meg öngyilkos merényletek vagy vaktában kilőtt rakéták miatt. Ez nyugati szemmel nézve teljesen elfogadhatatlan, és mélységesen elítélendő.

Izrael pedig szeretne békében élni. Nem rettegni minden nap attól, hogy hol csapódik be egy Hamasz által kilőtt rakéta, melyik buszra száll fel egy öngyilkos merénylő, vagy mikor rabolják el gyermekeiket.
@@

Kossuth terrorista?

Ha azonban azt vesszük 1848-ban mi mindent tettünk meg mi a Habsburg uralom ellen, mikor szabadságra vágytunk, máris más megvilágításba helyezhetjük a történetet. Ráadásul a Közel-Keleten egészen más értékrendszer, más vallás(ok) léteznek, mint itt. Ott a vallási fanatizmus mindennapos dolog.

Mindehhez hozzávehetjük, hogy mára a világ erőteljesen megváltozott. Ahhoz, hogy elérjen valamit az ember, hogy felhívja magára a figyelmet (bekerüljön a hírekbe), drasztikus tettek kellenek. Petőfi még azt írta a szabadságáért feláldozná a szerelmét: akkor ez volt a drasztikus tett. Ma az, hogy ártatlan áldozatokat is belekalkulálnak a cél elérésébe.

És a trágyadomb mélye

Mocskos dolog ez, de ilyen mocskos ma a világ. Sőt, mocskosabb. Mert a helyzetnek van egy másik valóban sötét oldala. Ez pedig a fegyverkereskedelem. És itt kell megmagyaráznunk, miért is jön ki a könyökünkön a dolog. Azért mert ez a két nép már hosszú évek óta élhetne békében, ha a vezetőik képesek lettek volna leülni egymással, ha a világ vezetői kikényszerítették volna belőlük a megegyezést. Valamiért még sincs így.

Ez a kimondatlan valami pedig a pénz. Mert ne legyenek illúzióink: a közel-keleti konfliktus egyik legnagyobb nyertesei a fegyvergyárak és a fegyverkereskedők (illetve a dagadó bankszámláik). Számukra az imént felvázolt konfliktus aranybánya. Mindent meg is tesznek, hogy kiaknázzák az utolsó centig.

A markukban a főnökök

De ne gondoljuk azt, hogy a fegyvergyárak vezetői valamilyen testetlen fantomok. Bizony ők hús-vér emberek, akik kiváló kapcsolatokat ápolnak mind palesztin, mind izraeli vezetőkkel. (Jasszer Arafat volt palesztin vezető például komoly vagyont halmozott fel a segítségükkel.)

Aki tehát tisztán szeretné látni a gázai háború okait, annak nem kell mást tennie, csak minden oldalról meg kell vizsgálnia a kérdést. Mind Izraelnek, mind a palesztinoknak megvan a maga célja.

Egy furcsa mondat

És még egy apró megjegyzés: mikor Mirek Topolanek cseh miniszterelnök azt mondja, Gáza izraeli megszállása inkább védelmi jellegű, mint támadó, akkor nem kell rögtön a falnak menni és elítélni. Persze izraeli szempontból igaza van. A gond ott van, hogy Topolaneknek nem az izraeli szempontokat kellene figyelembe vennie.

Mint januártól az Európai Unió soros elnökének, neki minden oldal véleményét meg kellene ismernie, majd az európai érdekeket kellene képviselnie. Az pedig nem más, mint a háború azonnali befejezése, és egy tartós békefolyamat elkezdése, melynek végén előbb-utóbb megalakul az önálló palesztin állam.

Fogjuk ki a szelet

Sokan próbálják a Hamaszra kenni a felelősséget. Legelöl éppen az USA. (Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétvégén nem tudott megegyezni a mostani konfliktus kérdésében, mert az USA a Hamaszt terrorszervezetnek tekinti.) Pedig teljesen mindegy, hogy kik a palesztinok választott vezetői. Hogy a jóval szélsőségesebb Hamasz, vagy a demokratikusabb Fatah. A palesztinok egyszerűen csak a saját országukban akarnak élni. A közel-keleti terrorizmus – vagy nevezzük bárhogy – vitorlájából a szelet csak azzal lehet kifogni, ha ez megadatik nekik.

Fotók: nytimes.com