Bűnügy

Majdnem lincselés

Három siófoki férfit vett őrizetbe csoportos garázdaság gyanújával a helyi kapitányság pénteken, mert három nappal korábban megvertek két embert a városban.

Még szerdán tucatnyian támadtak rá egy huszonéves gépkocsivezetőre, aki könnyű sérüléssel járó baleset okozott Siófokon; a fiatalember barátját is megverték – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel pénteken.

A baleset okozója az ütközést után odament a másik autóhoz, ahol rövid időn belül csoportosulás alakult ki a környéken lakó emberekből – mondta Bíró Gábor.

Tájékoztatása szerint az időközben 60-80 főre duzzadt társaságból mintegy tucatnyian bántalmazták a balesetet okozó fiatalt, majd annak a helyszínre érkező barátját.

A szóvivő közölte, a rendőröket a mentőszolgálat értesítette a balesetről, amelynek okozóját és annak barátját a kiérkező járőrök biztonságba helyezték.

Elmondta, hogy a két fiatalember a baleseti helyszínelést követően feljelentést tett a rendőrkapitányságon az őket ért bántalmazás miatt, amelynek során könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ennek alapján indult eljárásban három siófoki férfit állítottak elő pénteken a siófoki kapitányságra csoportos garázdaság gyanújával, majd kihallgatásukat követően mindhármukat őrizetbe vették – tette hozzá a szóvivő.

Közlése szerint a bizonyítékok alapján nem zárható ki, hogy további személyeket is büntető eljárás alá vonnak a bántalmazással kapcsolatosan.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.