2024. május 11. - Ferenc

Négy párt, tizenkét pont

Négypárti, 12 pontos politikai nyilatkozatot fogadott el a Szlovákiában tapasztalható, magyart vonatkozású, "aggodalomra okot adó" események kapcsán az Országgyűlés hétfői ülésén.
2008. december 15. hétfő 18:51 - Hírextra
Az Országgyűlés 343 igen, egy nem és 27 tartózkodás mellett fogadta el a nyilatkozatot, amelyhez a Ház kétharmadának támogatására volt szükség.A SZDSZ frakció nagy része mellett tartózkodott 15 szocialista képviselő is, köztük Lamperth Mónika, Keller László, Vadai Ágnes, Gál J. Zoltán, Géczi József Alajos, és Baráth Etele. Az egy nem szavazat is szocialista: Faragó Péteré.

A négypárti javaslatot az SZDSZ nem támogatta, öt képviselője mégis igennel voksolt: Béki Gabriella, Kovács Kálmán, Gulyás József, Lakos Imre, és Velkey Gábor.

Németh Zsolt (Fidesz) előterjesztőként a záróvitában arról beszélt, hogy nem volt mindig ilyen a magyar-szlovák viszony, voltak olyan évek, amikor ígéretesen fejlődött. Véleménye szerint most a két ország közötti párbeszédet az aggodalom uralja, és hiányzik a politikai kapcsolatokból a szükséges mértékű megbecsülés és tisztelet.

Az ellenzéki politikus fontosnak tartja, hogy négy párt jelezte: a felvidéki magyarok számíthatnak a támogatásukra, és Magyarország a szlovákiai magyarok anyaországának tekinti magát.
Eörsi Mátyás (SZDSZ) közölte: nem ez a megfelelő alkalom egy ilyen politikai nyilatkozat elfogadására. Arra hívta fel a figyelmet, hogy hasonló érzése van, mint amikor a státustörvényről szavazott a parlament. Emlékeztetett arra: akkor is igazuk lett, és utólag a jogszabály több pontját vissza kellett vonni. A Kárpát-medencei Képviselők Fórumát szintén megemlítette hozzáfűzve, hogy az intézményesítés előtt jól működött, és nem okozott problémát.

A szabad demokrata politikus úgy látja, a politikai nyilatkozat elfogadásával a magyar parlament veszélyeztetheti, hogy a szlovák köztársasági elnök aláírja a tankönyvtörvényt és elszigetelheti a Magyar Koalíció Pártját.

Szabó Vilmos (MSZP) higgadtnak nevezte a nyilatkozatot, és jelezte: a szocialisták támogatják elfogadását.Nagy Andor (KDNP) úgy fogalmazott: pártja jó lelkiismerettel támogatja a nyilatkozatot, mert csak a kölcsönös tisztelet teremtheti meg a párbeszéd sikerét. Azt kérte az SZDSZ-től, legyenek részei a nemzeti egységnek, és az ingadozók voksoljanak igennel a nyilatkozatra.

Az MSZP, a Fidesz, a KDNP és az MDF egy-egy képviselője a múlt héten nyújtotta be az Országgyűlésnek a politikai nyilatkozattervezetet, amely szerint a magyar parlament "aggódva figyeli azokat a kisebbségpolitikai vonatkozású eseményeket, valamint a Magyar Köztársasággal és állampolgáraival szembeni politikai és hatósági megnyilvánulásokat, amelyekre az utóbbi időben a Szlovák Köztársaságban sor került". A dokumentum határozottan és egyértelműen elítél minden radikális ideológiát.

Az Országgyűlés szerint szlovák a kormánykoalícióhoz tartozó egyes politikusok rendszeres kisebbségellenes gyűlöletbeszéde veszélyezteti a kisebbségjogi status quót.A nyilatkozat szerint kérdéses a november 1-jei dunaszerdahelyi rendőri fellépés a magyar szurkolók ellen, a rendészeti és igazságszolgáltatási kérdések politikai síkra terelése pedig összeegyeztethetetlen az európai jogállamiság követelményeivel.

A magyar képviselők remélik, hogy szlovák kollégáik felülvizsgálják majd a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról (KMKF) hozott politikai nyilatkozatukat.

A magyar parlament üdvözli a szlovák kisebbségi tankönyvtörvény módosítását, aggályosnak tartja viszont, hogy az európai uniós forrásokból eddig elenyésző mértékben részesedtek a szlovákiai magyar tannyelvű iskolák.

A politikai nyilatkozatban az Országgyűlés üdvözli az intenzív kétoldalú párbeszédet, és egyetért Gyurcsány Ferenc Révkomáromban tett hatpontos javaslatával, amelyet szlovák partnere azóta visszautasított.

Az Országgyűlés továbbra is szorgalmazza a két ország törvényhozásának párbeszédét.
A magyar parlament egyetért az Európai Unió belügyi és igazságügyi biztosának azon álláspontjával, amely szerint a magyar-szlovák kapcsolatok rendezésének alapja a kisebbségi jogok biztosítása.

A politikai nyilatkozat elfogadását Németh Zsolt, a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke kezdeményezte november 10-én, a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások miatt. Ennek oka részben a KMKF-et elítélő szlovák parlamenti határozat, részben a november 1-jei dunaszerdahelyi szurkolóverés volt.

A parlamenti pártok a házbizottság ülésén hétfőn megállapodtak arról, hogy együtt alakítják ki a politikai nyilatkozat szövegét, így az ötpárti szöveg került a parlament elé. A indítványt azonban csak négy párt jegyezte, az SZDSZ ugyanis nem írta alá.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását