2024. április 20. - Tivadar

Télen sem áll meg a régészeti munka

A téli időszakban ugyan szünetel a régészeti terepmunka az M43-as autópálya nyomvonalán, az elmúlt hónapokban előkerült leletek restaurálása viszont minden eddiginél nagyobb intenzitással folyik a Móra Ferenc Múzeum restaurátor műhelyében - mondta az ásat
2008. december 12. péntek 19:28 - Hírextra
ombori István emlékeztetett arra, hogy a múzeum 26 lelőhelyen, csaknem 223 ezer négyzetméter feltárására szerződött, de azóta további kiegészítő vállalásokat tettek, mert a kijelölt területeken túlnyúltak a lelőhelyek. Július és december között a múzeum 7 csapattal összesen 230 ezer négyzetmétert tárt fel, és a későbbi vállalások miatt tavaszig - az április 30-i határidőig - még 35 ezer négyzetméter régészeti átvizsgálása van hátra - mondta az igazgató, hangsúlyozva, hogy az ütemtervet tartani tudják, és a plusz feladatok miatt sem kell várakozniuk az autópálya-építőknek.

Hozzátette: az M43 építéséhez kapcsolódó megelőző feltárások során Csongrád megye egy olyan területén volt lehetőségük ásatásokat végezni, amelyen eddig nemigen folytak kutatások. A területen a neolitikumtól a késő középkorig minden régészeti korból találtak leleteket. A feltárt lelőhelyek az eddig a közgyűjteménybe került több száz rekesznyi régészeti leletanyag alapján igen jelentős és új eredményeket hoztak - mutatott rá Zombori István.

Balogh Csilla, az M43-as ásatás koordinátora az MTI-nek elmondta: jelenleg három lelőhely - két szarmata és egy 9. századi avar település - anyagán dolgoznak. Elsősorban a mindennapi élet használati tárgyai kerültek elő, így többségben vannak a kerámia edények, de találtak őrlőköveket, hálónehezékeket, orsógombokat is. Emellett nagy mennyiségben került elő állatcsont, melyből a települések egykori lakóinak táplálkozására lehet következtetni.

A munka nagy része azonban még hátra van, az M43-as ásatás teljes restaurált anyagát leghamarabb várhatóan 2010 tavaszán láthatja a közönség - jegyezte meg Balogh Csilla.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását