2024. április 20. - Tivadar

Ultrahangos kép az útlevélben?

Tóth András (MSZP) a 14 éven aluli gyermekek érdekében emelt szót a külföldre utazásról szóló és az utazásra felhasználható okmányokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájában, hétfőn a parlamentben.
2008. december 2. kedd 21:07 - Hírextra
A képviselő emlékeztetett rá, hogy a törvénymódosítás 2009 nyarától bevezeti az úgynevezett második generációs e-útlevelet, illetve intézkedik arról, hogy a kiskorúak részére személyi azonosító igazolványt biztosítsanak. Ezzel ők is utazhatnak az Európai Unió más országaiba.

A politikus azt mondta, hogy egyetlen részletkérdésben alakult ki vita, abban, hogy a 14 évesnél fiatalabbak hogyan juthassanak hozzá az igazolványhoz. A jelenlegi javaslat ugyanis azt indítványozza, hogy az okmányt születésükkor kapják meg, de a képviselő véleménye szerint újszülöttek esetében számos technikai probléma merül fel, amely aggályossá teheti az igazolvány bevezetését.

Példaként említette, hogy egy pár napos kisgyermekről nehéz olyan felvételt készíteni, amely megfelel az igazolványkép kritériumainak.Tóth András véleménye szerint a gyermek törvényes képviselőjére kellene bízni, hogy mikor és milyen körülmények között váltja ki ezt az igazolványt.

A képviselő hozzátette, hogy ebben az esetben fenntartható az ingyenesség, hiszen minden magyar állampolgár ingyen kapja meg az első személyi igazolványát. Meggondolandónak nevezte azt a lehetőséget is, hogy hatéves kortól intézményesen állítsák ki az igazolványt mindenkinek, azzal a feltétellel, hogy a szülők ezt korábban is kérhetik.
Avarkeszi Dezső igazságügyi és rendészeti államtitkár a vitában elhangzottakra válaszolva azt mondta, hogy a törvénymódosítás Magyarország alapvető érdeke, és ezzel valamennyi frakció egyetértett.
Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány a 14 éven aluli gyermekek igazolványa kapcsán kifejezetten fontosnak tartja a szülők adminisztratív terheinek enyhítését.Tóth András módosító javaslatok beadására vonatkozó ügyrendi felszólalása miatt Világosi Gábor levezető elnök közölte, hogy az ülésnap végén zárja le a vitát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását