2024. április 19. - Emma

A TV2 perel, nem sugároz digitálisan

Egyelőre nem csatlakozik a TV2 az Antenna Hungária (AH) digitális földfelszíni műsorszóró hálózatára, ugyanakkor bíróságtól kérte a felek közötti szerződés létrehozását - közölte az országos kereskedelmi csatorna hétfőn, az új platform indulásának napján
2008. december 1. hétfő 12:13 - Hírextra
Róbert Ákos, az RTL Klub vezérigazgató-helyettese elmondta: túlzottan hosszúnak találták a tárgyalások kezdetén 12, majd később kétszer hatéves szerződési időszakot, hiányolták a garanciális elemeket a megállapodásból, de azt is, hogy mi alapján állapítják meg, teljesült-e már a jelenlegi, analóg földfelszíni műsorszórás leállításához szükséges, 94 százalékos digitális penetráció.

Mindenképpen fel kívánnak kerülni a digitális platformra, hiszen ha egy médiatörvény-módosítással jóváhagyják a tulajdonosi korlátok lazítását, így sokkal könnyebb csatornacsaládot építeniük - magyarázta.

Közlése szerint azért kértek normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, mert úgy vélik, a digitális átállásról szóló törvény egyes passzusai nem fogalmaznak egyértelműen, de vannak aggályaik a jogszabály vállalkozási- és sajtószabadság-ellenességével kapcsolatban is.

"Nem vezettek eredményre a TV2 és az Antenna Hungária Zrt. valamint az Antenna Digitális Televízió Műsorterjesztő Kft. között folytatott tárgyalások", noha a társaság mindent megtett annak érdekében - írta közleményében a cég, jelezve: nem álltak el attól a szándékuktól, hogy felkerüljenek a digitális hálózatra.

Mint hozzátették, amellett, hogy a vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem biztosítottak elegendő időt a megállapodás részleteinek tisztázására, "az Antenna Hungária Zrt. olyan egyoldalú feltételeket tartalmazó, az AH erőfölényét tükröző szerződést kívánt a TV2-vel aláíratni, amely semmilyen szempontból nem volt elfogadható".

Mindezek miatt múlt pénteken keresetet nyújtottak be a Fővárosi Bírósághoz "a digitális műsorterjesztési szolgáltatási szerződés létrehozatala és tartalmának megállapítása iránt" - tudatták, Várdy Zoltán vezérigazgatót idézve, aki annak a reményének adott hangot: a piaci körülményeknek megfelelő, mindkét fél számára elfogadható feltételeket tartalmazó szerződést hagy jóvá ítéletével a bíróság.

A harmadik nagy hazai kereskedelmi csatornát, a Viasat3-at működtető társaság az MTI érdeklődésére azt közölte: az AH-val közös szándéknyilatkozatuk alapján a felek december 31-ig lezárják "az egyeztetéseket az anyagi, illetve a technikai feltételekről. Ez a tárgyalássorozat még folyamatban van."
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását