2024. március 29. - Auguszta

Még nem tudni hol találkozik a két államfő

Még mindig bizonytalan, hol találkozik december 6-án a szlovák és a magyar köztársasági elnök, Ivan Gasparovic és Sólyom László - mondta a szlovák elnöki szóvivő csütörtökön a pozsonyi SITA hírügynökségnek. A magyar Köztársasági Elnöki Hivatal kedden úgy
2008. november 27. csütörtök 13:58 - Hírextra
A főosztályvezetőt annak kapcsán kereste meg az MTI, hogy Marek Trubac szlovák elnöki szóvivő csütörtökön a pozsonyi SITA hírügynökséggel közölte: még mindig bizonytalan, hol találkozik december 6-án a szlovák és a magyar köztársasági elnök, Ivan Gasparovic és Sólyom László.

Arra a felvetésre, hogy a magyar elnöki hivatal keddi közleményében miért szerepelt tényként a december 6-i esztergomi helyszín, Kumin Ferenc közölte: csak azokról a tényekről tájékoztatták a közvéleményt, amelyekben előzetesen, négy korábbi magyar javaslat elvetése utána a szlovák féllel végül egyértelműen megállapodtak. Hozzátette: a két államfő legutóbb a szlovákiai Nyitrán találkozott, erre tekintettel a diplomácia szabályait követve az újabb találkozó megrendezését magyarországi helyszínen javasolta Sólyom László hivatala. Ennek jegyében döntöttek a felek két nappal ezelőtt Esztergom mellett.

Ivan Gasparovic november 11-i lengyelországi látogatásán közös nyilatkozat kiadását javasolta Sólyom Lászlónak a szlovák-magyar kapcsolatok ügyében. A két ország államfője azért találkozhatott, mert mindketten részt vettek a lengyel függetlenség napja alkalmából rendezett központi varsói ünnepségeken.

Kumin Ferenc korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Sólyom László a szlovák államfő által javasolt közös nyilatkozat helyett a két ország elnökének személyes találkozóját, az érdemi megbeszélést részesíti előnyben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását