Belföld

Az Ab előtt a parkolási ügyek

Hétfőn kezd el foglalkozni az Alkotmánybíróság (Ab) azzal a jogszabálymódosítással, amely kimondja: a parkolási díjtartozások miatt indult bírósági eljárásokban egy éven túl meg kell szüntetni a pereket.

Az Országgyűlés június 9-én fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján június 19-étől az egy éven túli parkolási díj meg nem fizetéseit a bíróságok nem tárgyalhatják, a folyamatban lévő pereket pedig megszüntetik.

A testület tájékoztatása szerint az elmúlt hónapokban mintegy kétszázötven indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz bíróságoktól, ügyvédektől, magánszemélyektől, valamint parkolási cégektől. A legtöbb indítvány a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól érkezett a bírákhoz, volt olyan bírónő, aki egymaga 67 ügyet függesztett fel a törvénymódosítás miatt. Az Ab szerint június óta már több száz peres eljárást függesztettek fel a budapesti székhelyű bíróságokon kívül többek között a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon, a Debreceni Városi Bíróságon és a Budaörsi Bíróságon is.

Az Alkotmánybíróságról szóló törvény alapján a bíró – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – az Ab eljárását kezdeményezi, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy állami irányítás egyéb jogi eszközét kell alkalmazni, amelynek alkotmányellenességét észleli. Az é

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.