Belföld

Kálvin-év, perselypénz tehetséggondozásra

Kálvin-emlékévet tartanak a reformátusok jövőre szerte a világban, ennek rendezvényei a Magyarországi Református Egyház (MRE) költségvetésében elsőbbséget élveznek - mondta Bölcskei Gusztáv püspök pénteken Budapesten, a XII. zsinati ciklus utolsó ülésén,

A zsinat lelkészi elnöke elmondta, hogy a reformátor születése 500. évfordulójának megünnepléséhez az MRE egyebek mellett a 2009. március 18-án Debrecenben megnyíló emlékkiállítással, valamint Kálvinról szóló tanulmánykötetek megjelentetésével járul hozzá.

A Kálvin-emlékévhez kapcsolják a 2009-es, Fadd-Domboriban tartandó Csillagpont református ifjúsági találkozót is, október 30-án pedig ünnepi hangversennyel tisztelegnek a református vallás alapítója előtt Budapesten, a Művészetek Palotájában. A Magyar Posta emlékbélyeget bocsát ki, a Magyar Nemzeti Bank 5000 forintos érméket jelentet meg Kálvin János tiszteletére – közölte a püspök.
Az egyház feladatai közül Bölcskei Gusztáv kiemelte a szociális és lelkipásztori tevékenységet, amelyről azt mondta: a feltételek megteremtését a "szemünk előtt kell tartani az egyre nehezedő körülmények ellenére".

A zsinat megszavazta, hogy a Református Tehetséggondozó Alapítvány (RTA) támogatására fordítsák azt a perselypénzt, amit jövőre, október utolsó vasárnapján gyűjtenek az egyházközségekben.
Az RTA 1999 óta működik, feladata a többi között az, hogy tehetséges diákokat kutasson fel a református gyülekezetekben, iskolákban és felsőoktatási intézményekben, pályázatokkal támogassa a hátrányos helyzetű tehetségeket, valamint figyelemmel kísérje a református oktatási intézményekből kikerülő fiatalok sorsát.

Az alapítvány foglalkozik mindemellett a határon túli magyar református oktatási intézmények tehetséges növendékeinek támogatásával, tehetséggondozó táborok, rendezvények szervezésével, és ehhez a tevékenységi körhöz kapcsolódó publikációk megjelentetésével.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.