Tudomány

Milliárdokba kerül a javítás

Költséges és hosszan tartó javítást igényel a világ legnagyobb részecskegyorsítójának megjavítása - közölte a berendezést működtető genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet szóvivője.

A nagy hadronütköztető megjavítása 14 millió fontot, vagyis közel 4,5 milliárd forintot emészt fel, és a munkálatok a jövő nyár elejéig is eltarthatnak – állítja az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) szóvivője.

A világ legnagyobb részecskegyorsítója, amely a svájci-francia határvidéken 3,8 milliárd dollárért (csaknem 820 milliárd forintért) épült fel, szeptember 19-én romlott el – kilenc nappal azután, hogy először elindították.

A szakértők szerint egy hibás forrasztás okozhatta a hibát, amelyet az eredeti tervek szerint májusra vagy legkésőbb június elejére megjavítottak volna, ám James Gillies szóvivő szerint a munkálatok akár június végéig, sőt annál tovább is eltarthatnak. A javítás költségeit a CERN büdzséjéből biztosítják – tette hozzá.

A részecskegyorsító egy 27 kilométer hosszú köralagút, amelyben a nemzetközi kutatógárda a részecskék mozgásával modellezi a világegyetem keletkezését.

Forrás: inforadio

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.