Belföld

Gyurcsány utazgat

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön Csehországba, majd onnan pénteken Szerbiába utazik tovább - jelentette be a kormányszóvivő szerdai budapesti tájékoztatóján.

Budai Bernadett elmondta: Gyurcsány Ferenc cseh partnere, Mirek Topolánek meghívására utazik Prágába, ahol elsősorban aktuális kérdésekről tárgyalnak, de a megbeszélésnek különös jelentőséget ad, hogy 2009. január elsejétől Csehország tölti be az EU soros elnöki tisztségét.
 
A magyar és a cseh kormányfő a találkozó során áttekinti a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság miatt kialakult helyzetet, illetve a krízis kapcsán tett intézkedéseket, továbbá a megbeszélésen szóba kerül az energiapolitika és a klímavédelem is – tette hozzá.

A magyar kormányfő péntek reggel Szerbiába utazik tovább, ahol Mirko Cvetkovic miniszterelnökkel és Boris Tadic államfővel találkozik. A megbeszélések központi témája Belgrád euroatlanti integrációs törekvése, amelyet Magyarország kezdetektől fogva kiemelten támogat – fogalmazott Budai Bernadett.

Szó lesz a két állam együttműködésével kapcsolatos kérdésekről, a gazdasági kapcsolatok élénkítésének lehetőségeiről is.Gyurcsány Ferenc megbeszélést folytat a vajdasági magyarság képviselőivel is.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.